Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - „Szívügyem volt a levéltári iratanyag” (Péterné Fehér Mária ny. főlevéltárossal Kriskó János beszélget)
187 – F őiskolai képzésük nek mennyire volt része a levéltári ismeretek? Emlékeim szerint a középiskolában csak érintőlegesen, a történelem forrásainak ismertetésekor kerül szóba. – Amikor én gimnazista voltam, az órákon erről egyáltalán nem esett szó. Valójában nem is tudtunk a létezéséről. Akkor kerültem először kapcsolatba a levéltárral, amikor még középiskolásként tanulmányi versenyen vettem részt, és a dolgozatomra készülve bejöttem egyszer a kecskeméti levéltárba. Akkor még egészen másként nézett ki a városháza épületében működő intézmény. Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy beültem, és a kezembe adtak néhány újságot és dokumentumot. Úgy emlékszem, különösebben nem fogott meg a levéltár légköre, és nem is tudatosodott bennem, hogy a levéltár tulajdonképpen a történelem forrásainak egyik legfontosabb őrzőhelye. Később, már a főiskolán, volt egy „ Bevezetés a történettudományba” című tan tárgyunk, amelynek keretében el kellett l átogatnunk a levéltárba, de akkor én még nem levéltárosnak készültem. – Említette, hogy a főiskolán is készített tudományos diákköri dolgozatot. Felteszem, hogy ahhoz is szüksége volt levéltári kutatásra. – Hogyne, nagyon sok időt kellett a levéltárban töltenem, mert olyan témát választottam, amihez sok levéltári forrásra és módszeres kutatómunkára volt szükség em. A témám az 1939-es országgyűlési választás volt Kecskeméten, ebből írtam tudományos diákköri dolgozatot, és ez lett a szakdolgozatom témája is. Számszerűleg is feldolgoztam a választásra jogosultak társadalmi összetételét, és számos egyéb vonatkozást is. Egész nyarakat töltöttem el a levéltárban ezzel a kutatással. A dolgozatom végül első helyezést ért el, megnyertem abban az évben az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát a kategóriámban. Érdekes volt, hogy a versenyen az értékelő professzor azon túl, hogy elmondta a véleményét a dolgozatomról, ebéd közben odajött hozzám gratulálni. Kiderült, hogy ő ugyanilyen alapon dolgozta fel a fővárosi választásra jogosultakat, ahogyan azt én tettem Kecskemét esetében. Összeértek a gondolataink anélkül, hogy tudtunk volna a másik munkájáról és választott módszeréről. – Így magyarázatot nyernek az indokai, hogy miért jelentkezett az ELTE Bölcsészettudományi Karára, ahol egyrészt középiskolai tanári végzettséget, másrészt levéltárosi szakképesítést szerzett. Még mindig a tanári munkát ambicionálta, vagy akkor már elköteleződött a levéltári munkával? – 1980-ban végeztem el az ELTE-n a történelem szakot. 1977-ben kerültem a levéltárba, tehát m ár ott dolgoztam, és nem is állt szándékomban munkahelyet változtatni. Az vezetett, hogy ha már levéltárban dolgozom, és ezt a szakmát van mód egyetemi szinten elsajátítani, akkor szerezzem meg ezt a képesítést is, hogy olyan ismereteim legyenek, amelyek a komoly levéltári munkát megalapozzák. Belső kényszer volt számomra, hogy a levéltár szakot elvégezzem. Ugyanakkor, amikor a történelem szakot végeztem az ELTE-n, és jöttek a kötelező tanítási órák, én ezeket a Katona József Gimnáziumban teljesítettem. Mindig vittem be az óráimra fénymásolt formában olyan, a tárgyalt korszakhoz kapcsolódó iratokat, dokumentummásolatokat, amelyek egyrészt érdekesebbé tették az órákat, másrészt a középiskolások is képet kaptak arról, hogy milyen
