Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - A. Gergely András: Kimagyarázkodások (Kisebbségiség, humor és életfelfogás a zsidó viccekben)

Egyszóval Papp Richárd nem zsidó viccek tematikus gyűjteményét kínálja, mint a legtöbb (fentebb hivatkoztam) hasonló kötet, hanem a zsidó humor természetrajzához járul hozzá kultúrakutató és -értelmező közösséget bemutató munkájában. A Bezzeg a mi rabbink „így nevet egy pesti zsinagóga" alcímmel jelent meg, s tartalma a zsidó vicc(elődés) megannyi izgalmas példájával, tipológiájával, tónusaival egészül ki. De míg az előző, Kohn bácsi kötete7 az „élő humor" közösségében nyújt eligazítást, a „Bezzeg"-kötet a viccelődés természete) felé kalauzol inkább. Az előbbi kötetben a zsidó tradícióval és identitásokkal kapcsolatos kommunikációs példatárt kapunk, a Bezzeg-kötet narratívái révén másmás (történeti, identitásválságra jellemző, holokauszt-referáló, szocializmuskori, majd jelen idejű, s ha úgy tetszik „rabulisztikus") megközelítések felé terelgeti belátó olvasóit. Ami itt az alapkülönbség lehet vicc és humor között, s ami a Hernádi kötetből talán látványosan hiányzik, az csak részben a szituatív jelleg és közvetített „üzenet". Sokkal inkább a létfeltételekre választ adó, a problémákat „elengedni", eltávolítani tudó viselkedéstudás. Olyasfajta konstruktum, konstruálni képesség, avagy a humorral társuló önirónia, tréfa és okoskodás, meg- viccelés és megérintés többlete a viccmesélésben, mely mintegy üvegfalat épít a társadalmi tréfálkozáshoz (avagy a „zsidó viccekhez") képest.8 Nem valamiféle nyelvészeti antropológiai, s nem tisztán történeti az a bölcsesség, mely a zsinagógái gyűjtésben összeáll, hanem érzelmi közösségben és sokrétű kommunikációs miliőben a jelenségek visszás természetét magyarázni képes gondolkodási technológia, invenció és performance inkább. Ezért is indokolt, hogy a Szerző bár struktúrában kezeli, de nem merevíti tipológiába a közléstípusokat - nemcsak mert előadásmódjuk nem „mesekatalógusba" vagy vicc-folklórba illik, hanem mert mindig közös improvizációba kerül, ugyanakkor rendszerint individuális párbeszéd és reflexív hatások tükre is.

A Kohn bácsi kötetről egykor még azt írtam: a sztereotipikus és önreflexív képtelenségek egészen pompázatos válogatása, valamint még impozánsabb, mélyebb és intuitív alapon kontextualizált témakörei világlanak fel Papp Richárd munkájából. A szerző több mint egy évtizede részese a Bethlen téri zsinagógái közösség mindennapjainak, imák, rituálék, beszéd- és értelmezésmódok sűrű világának, amelyben a hit, a kultúra átélése, a létmódok szabályozottsága nemcsak mintegy „hardvere" az értékrendeknek, hanem értelmet, tartalmat és interpretációs lehetőséget is adó szoftvere, életvilága. Ez életmód és életminőség önkreatív és önreflexív szintjein jelenik meg a humor, az irónia, önirónia és világkép, mint a környező világgal való szimbiózis régtől fogva legalapvetőbb szintje, amely a hagyomány mintáiba, az önreprezentáció és identitáskifejezés szintéziseibe épül. A futó ismertetés épp a lényeget nem lenne hivatott közvetíteni, hisz az épp az „elmék szoftverének" alkalmazási minőségeiről szólna, s ezen belül is annyi változatról, ahány interpretáció csak lehetséges, de még ezenfelül plusz

7 Miért kell Kohn bácsinak négy hűtőszekrény? Élő humor egy budapesti zsidó hitközségben. Budapest, Nyitott Könyvműhely, 2009. 200 oldal.

8 Ebben az értelemben is a „zsidóvicc" a nemzsidók műfaja, s gyakorta a meg nem értő, sztereotípiákra alapozott harsányság műfaja, s messze távol esik a zsidó humor, zsidós viccmesélés narratívái tói.

231