Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Tarján Tamás: A dubrovniki Szent Balázs-templom leírása

Most a Balázs-templom is. Már szilveszterkor feltűnt: jóllehet az idegenforgalom télen csekély, sokfelé találkozom angolul beszélő, sudár, pazarul öltözött ifjú nők csapataival. Kettesével-négyesével vonulnak, vagy náluk is magasabb fiatalemberekbe karolnak. A templom lépcsői (is) bereflektorozva, művészi beállítású képek készülnek. Egyesek szerint szépségverseny, mások szerint fotómodelltalálkozó van.

Nem kérdem; megyek az Argentínába Déryt olvasni. Előtte persze én sem mulasztom el tisztelegni a 16. századi horvát költő, drámaíró, Marin Drzic közeli szobránál. Milyen hatalmas sikere volt a Nemzeti Színháznak a Dundo Maroje 1966-ban, a szlovén Bóján Stupica vendégrendezésében! A szobor Ivan Mestrovic alkotása. (Másolat? 2008-ban állították fel, azaz ültették ide.) A babona szerint meg kell simogatni az orrát. Sokan a kezében, térdében, cipőjében is bíznak: ezek az aranysárgára koptatott pontok. Vajon mi lehet a szokáshoz, babonához fűződő remény?

Tollat tartó kézfejét választom.

*

Mivel azon a meredek oldalon jövök-megyek mindig - köszönetképp is, hiszen itt a porta, ahol eligazították szállodaügyemet -, még sosem láttam az ulicánkban található múzeum cégérét és hirdetéseit. Ezúttal a napsütötte túloldalon indulok az Óvárosba. Elég egy átpillantás az emeletnyi magasba, hogy meg is álljak: az Art Gallery Dubrovnik Francis Bacon nemrég, december 22-én nyílt reprezentatív kiállításával büszkélkedhet.

Ezt látni kell. Azonnal. Francis Bacon, akiről véletlenül nemrég olvastam újra az Enigma művészetelméleti folyóirat vele foglalkozó, 2000/23-as számát. Az űzött, tépett, űző, tépő Bacon, kiről Tandori Dezső oly sokszor írt elismerően, megidézően, például T. S. Eliot Sweeney Agonistesét Baconhoz hasonlóan reinkar- nálva. FB, a „szétfestés" kegyetlen (piktúra)színházának gátlástalan mestere, a szürre-animalizmus 1992-ben, nyolcvanharmadik életévében tevékeny roncsként elhunyt nagyja. Megéri a lanovkányi belépődíjat.

Több szinten kifüggesztett, lenyűgöző anyag. Szűrt zajok, beszéd mindenfelől, noha rajtam kívül nincs egyetlen látogató sem. Nem egy helyiségben más-más riportfilm pereg ismételve, ezeknek a szava ér el a képekig. Cristiano Lovatelli Ravarino, Edward Lucie-Smith, mások emlékeznek. A világháló készségesen segít tájékozódni, ki milyen szerepet játszott Bacon magán- és művészi életében, melyiküknek mi a köze ehhez a kiállításhoz, mely a viszonylag kései periódust dokumentálja, s ki hogyan értékeli, elemzi a pályát.

A különféle további megrázó festői és grafikai munkáknál még impozán- sabbnak az épület jellegéből adódóan fő helyre, a díszterembe csoportosított Pápa-sorozat darabjai, melyek a gúny hevenyészetten is súlyos ornátusát dobják a kifigurázott fiktív egyházfő(k)re. Az egymás variációiként ható, ám színben, térkezelésben különböző, gyilkos tragigroteszk portrékkal egyenrangúak az agónia keresztrefeszítés-változatai, melyek a szenvedőt megfosztják az egyedi és egyszeri áldozat kivételességétől. Az irgalmatlan arcképek és önarcképek egymásban is keresik önmagukat. Itt is, ott is beomlott, lebombázott arcok.

204