Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Hamvas Béla: Divat és ideológia

Ezért a külső férfit nem is helyes valóságosnak nevezni. A belső férfi a külsőnél mérhetetlenül valóságosabb. A külső este elmegy (milyen csalódás!), más nővel alszik, saját belső nőjével, és annak vall szerelmet. Aztán el is utazik és meg is hal. A belső ilyet nem tesz. O a hűséges. Az ostoba nő azt várja szüntelen, hogy ez a férfi egy napon kívül is megjelenik (bár megjelenne! - micsoda kiábrándulás!). Az okos nő átadja magát álmainak, és a külsőtől semmit se vár, csak megöregszik. Mert a belső férfi a valódi, a külső csak szurrogátum.

A férfi ugyanolyan örök házasságban él a benne élő korcs nővel. Parazita, rendőrfőnök és publikum. De nem öltözködésével hódítja meg, hanem elveivel. A férfi, ha csak a belső korcs nőre hallgatna, az elvek makacs, megdönthetetlen rendszerét építené ki, mert amilyen mértékben a férfire a nő testiessége hat, ugyanolyan mértékben hat a nőre a férfi szellemi volta. A szellemiség a belső, korcs, csenevész nő számára semmi egyéb, mint a bomírtan következetes elv. Az elvek bornírtságából a férfiben élő csenevész nőről pontos jellemrajz készíthető. A külső nő csak szurrogátum, a belső a valódi, akivel a férfi gyermekkora óta minden éjszakát együtt tölt.

Ha a külső férfi nem lenne, a nő háborodottan cifrálkodva járna, félmeztelenül, mint a pojáca. Ha a külső nő nem lenne, a férfi az idiotizmusig fokozott ideológiákat vallaná. Mert a háborodott cifraság felel meg a nőben élő korcs férfi, és az idiotizmusig fokozott ideologika felel meg a férfiben élő korcs nő igényeinek. A külső nő ezt az ideologikát át- és átlyukasztja, réseket üt bele, de a lényegen változtatni nem tud. A férfi ragaszkodik elvi következetességeihez, éspedig minél inkább a korcs belső nő uralma alatt áll, annál inkább. Realitásigénye nincs. A korcs nő nem ismeri a realitást. Amitől megszédül, az a következetes ideák makacs hajlíthatatlansága, mint ahogy amitől a korcs férfi megszédül, az a cifra vásár, a csengők, lebegő szalagok és a rikító festék. A férfiben élő nő a kegyetlen konzekvenciákat kedveli, minél kevésbé érti, természetesen annál inkább. Külső nő soha így a férfi elvhűségétől nem lehet elbűvölve, mint a belső, soha egy-egy bárgyú következetességtől nem tud ájulatban elomlani, ezért a külső nőnek a férfinél komoly esélye nincs, és nem is lehet. A belső nő a publikum, az ideologikus következetességet igényli, s ha ezt kapja, maradéktalanul meghódol. Erre a külső nő sohasem képes. Ezért mindig hátrányban marad, mindig csak szükségmegoldás és szurrogátum.

Ez a kérdés pszichológiai vonalon.

Egzisztenciális vonalon pedig a következő: a nőben élő belső férfit lehet Animusnak (hímlélek), a férfiben élő belső nőt Animának (nőlélek) hívni. Az Animus nem egyéb, mint a nő természetes férfikiegészítője befelé, az Anima nem egyéb, mint a férfi természetes nőkiegészítése befelé. A hímlélek és a nőlélek szüntelen egzisztenciális kommunikációban állnak. Ez a dialógus. A dialógus kétszer kétszeres. Az egyes lényen belül állandó párbeszéd folyik a két lélek között; a világban állandó párbeszéd folyik a férfi és a nő között. A párbeszéd pszichológiai valósága az, hogy a férfiben élő korcs nő a férfival, a nőben élő korcs férfi a nővel beszél. Egzisztenciális valósága, hogy a tényleges férfi és a tényleges nő beszélnek. A nő önmagáról a lényeget öltözködésével mondja el. A férfi önmagáról a lényeget elveivel mondja el. A divat és az ideológia így, ahogy előttünk van, ennek a kétszer kétszeres dialógusnak lecsapódása. A ruha a nő, az

128