Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Sasvári Edit: Konjunktúra plusz kiszorítás (Kassák Lajos önköltséges kiállítása a budapesti Fényes Adolf Teremben)

szobrász műveit például). A hatvanas évek elején a Hruscsov-érában Moszkvában előszedték a pincéből a klasszikus avantgárd művészek munkáit.18 Az absztrakció szovjetunióbeli rehabilitálása itthon is vitákat generált és joggal kelthetett reményt a művészekben.

Ebben a tág korszakban nyert tág teret a tűrt művészet kategóriája. Ez azt jelenti, hogy a hatalom az offenzív barát-ellenség felosztást nem tudja, vagy nem akarja fenntartani. A korszak végére ez a passzív tűrt kategória teljesen elnyelte az aktív, ítélkező karakterű kultúrpolitikát, intézményesítése az önköltséges kiállítások rendszerének a bevezetésével vált teljessé. Néhány forrás utal arra, hogy az önköltséges kiállítás gondolata már korábban, az 1962 körül zajló művészetpolitikai viták kapcsán felmerült.19 Magának az önköltséges kiállítási szisztémának a konkrét kidolgozása és kipróbálása azonban 1967-ig elhúzódott. Aczél György 1967. január 24-én terjesztette elő a kész anyagot az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottság elé.20 A tervezet arra a gondolatra épül, hogy az állam egy-egy kiállítás megrendezésével jelentős anyagi támogatást nyújt a művésznek. Ám ezt csakis olyan kiállítások esetében tartották indokoltnak, amelyek a közönség igényeit szolgálják, és szellemiségük összhangban van a kulturális célkitűzésekkel. A tervezet azonban nem utasítaná el azokat az eseteket, amelyek nem felelnek meg ennek a kritériumrendszernek, hanem, ahogy írja: „kizárólag szűk szakmai érdekeket képviselnek". Az ilyen típusú művészeti alkotásoknak szándékoztak nyilvánosságot adni az önköltséges kiállítással, amelynek lényege, hogy nem veszi el a művésztől a nyilvánosság lehetőségét, de a kiállítás költségeinek megfizetésére kötelezi. Az előterjesztés kimondja, hogy erre a célra kizárólag kisebb kiállítóhelyek vehetők csak igénybe, bizonyos intézmények pedig egyáltalán nem (Műcsarnok, Ernst Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria). A költségek mértékét a Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus állapítja meg, amelyet mérsékelni is lehet, sőt indokolt esetben névlegessé is lehet tenni. A kiállítás önköltséges jellegére, illetve a költségtérítés mértékére vonatkozó döntéssel szemben a művész a Művelődésügyi Minisztériumban fellebbezhetett. Az előterjesztés végül kitér azokra a kiállításokra, amelyeket politikailag vagy a „közegy alakba olvasztva, az összetartozás, az erő kifejezéseként. Ezt a komponálási formát a hatvanas években előszeretettel alkalmazták magyar szobrászok is.

18 A magyar kultúrpolitikai viszonyok ellentmondásosságára jellemző, hogy ennek az anyagnak a kutatására az ötvenes évek keményvonalas funkcionárius művészettörténésze, Aradi Nóra kapott engedélyt moszkvai múzeumokban. Többek között ő akadályozta meg Kassák Lajos kiutazását saját, 1960-as párizsi Denise René galériabeli kiállításának a megnyitójára is.

19 Egy hálózati anyagból tudjuk, hogy 1962-ben a budapesti Fészek Klubban lezajlott művészetpolitikai vita szünetében Aczél és Kassák arról beszélgettek, hogy „Aczél néhány elvtársával azon a véleményen van, hogy a modern művészetnek nyilvánosságot kell biztosítani, de ezt a párton belül többen ellenzik. Ő azonban azt reméli, hogy álláspontját sikerül érvényesítenie. Arra gondol, hogy valamiféle helyiséget kibérelhetövé tesznek a modernista festők számára is, ahol kiállíthatják dolgaikat. Kassák ezt örömmel fogadta: ennyi elég, mondja, többre nincs szükség". Jelentés, 1962. június 18. Tárgy: Kassák Lajos, ÁBTL „Juhász"- fn. dosszié, M-18821/7.

20 Előterjesztés Agitációs és Propaganda Bizottságnak kiállítások állami támogatása mellett önköltséges kiállítások lehetőségéről, MOL M-KS-288. f. 36/1967/2.őe.

65