Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Lengyel András: „Éltünk rögös határain” (Ignotus Hugó „novellaszerű memoire”-jairól)
Lehet-e Goethét és Byront, Stendhalt és Heinét, Schopenhauert és Hebbelt úgy olvasni, hogy holtunkig ne emlékezzünk rájuk, emberi figurájukra?" Bizonyos, e gondolatmenet egy meghatározott irodalomfelfogás derivátuma és dokumentuma, de nem csak az. A szó legszorosabb értelmében emlékezés is, a saját olvasói képzelet működésére vonatkozóan. S amit, mintegy végső általánosításként kimond, annak súlyos pszichológiai igazsága van. „Külömben nem is kéne, még ha valami mágiánál fogva lehetséges volna is, ilyfeligézés e találkozásokhoz. Csak magammal kell elbeszélgetnem, hogy valójában s tudtomon kívül azokkal beszélgessek, kik nevelőim: apa, tanító, idősebb barát s könyvek, könyvek, könyvek s akik e könyveket írták, mint lelkiismeretem s világnézetem ültek bele tudattalanomba. A magunkfajta ember soha sincs egyedül: minden gondolatában s minden emlékében ismerősök röpködik körül - könyvbeli ismerősök..." Ez az önértelmező emlékezés természetesen magán viseli már a pszichoanalízis inspirációit, de - s ezért is érdekes az Ismerősök - belső lelki hitele is van. Ignotus itt önmagáról is vall, egyféle kulcsot is ad az ő megértéséhez. S mivel az Ismerősök a tervezett kötetkompozícióban az emlékek mély rétegét jelentő első két tétel után, de a konkrétabb, s kronológiailag későbbi emlékeket felidéző Padok és kathedrák elé van besorolva, az Ismerősök gondolkodástörténeti gondolatmeneteinek egyféle elvi, magát az emlékezés folyamatát is magyarázó szerepe is van. 8 A szűkebb, csak nyolc írásból álló kötet nem fedi le a teljes életutat, a szerzői önkommentár, láttuk, maga is e szövegek „gyerekemlék"-voltát hangsúlyozza. S ezen a megszorításon belül sem teljes (a szelekciót bizonyára véletlenszerű „alkalmak" éppúgy irányították, mint az egyéni lelki dinamika bizonyos emlékeket fölszínre dobó hatalma). Az emlékek elrendezése nem is szigorúan kronológiai. A Padok és kathedrák egyetemi éveket (is) idéző emlékei után sorolódik be ugyanis a kötetbe vidéki gimnáziumi tanulmányainak egyik epizódja. A Hektográf, amely a kötettervben Josef Lewitus neve alatt szerepel, egy diákköri, házilag sokszorosított (hektografált) lap története, érdekes és jellegzetes epizódja az önéletrajznak. De nem időrendi helyén van, hiszen az elbeszélt epizód a harmadik gimnazistaélménye: az akkor éppen Eperjesen tanuló kiskamasz élménye. A négy számot megélt, hektografált eperjesi Diák-Lapból példány ma, sajnos, nem ismert, nyomát, puszta létét is csak Ignotus írása őrzi, s a leírásból is kitetszik, tartalmilag is gyerekes dolog volt. Érdekessége azonban nemcsak az újságíró ösztön korai fölébredésének és megnyilvánulásának dokumentálásában van, hanem a megírás módjában is. Ez ugyanis, jellegét tekintve, megint olyasmi szöveg, mint amilyen az első kettő, csak éppen rövidebb. Ez pedig - talán - arra utal, hogy Ignotus eredeti, de spontánul alakuló tervei szerint emlékeit (bizonyos, elméleti kereteket is adó részletek közé zárva) így akarta megírni. S ezt az elképzelést, Hatvány ötletének megismerése után, a kihívásra reagálni próbálva, csak rövidre zárta. Azaz, újabb részletek megírása helyett mindjárt kötetbe rendezte az addig elkészült részleteket. A kötetterv azonban így, nyilvánvaló töredékességében sincs koherencia nélkül. Az első nyolc tételből összeálló „gyerekemlék"-kötet 56
