Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Füzi László: A világ változása (II. rész)
vagy Krúdy Gyula művei, s ahogyan arra a kortárs magyar irodalomnak szüksége volna. Lehet, hogy ennek a visszafogottságnak nem pusztán az az oka, hogy sokan ma is afféle bestselleríróként tartják számon, hanem az is, hogy java művei, közöttük is elsősorban az ún. krízisregények, túl súlyosak és túl feszélyezők a mai irodalmi divatok követői számára. Jelentős műveinek igazi itthoni megbecsülésére akkor számíthatunk, ha íróink újra nem csupán alanyban és állítmányban próbálnak majd gondolkodni. "*** Ezekkel a mondatokkal sem nézett szembe senki. * Fried István: Márai Sándor (ön)kanonizációja, Kalligram, 2000. május, 8. ** Tandori Dezső: Márai - Ottlik és Örley tükrében, uo.: 15. ’** Grendel Lajos: Janus-arcú Márai- uo.: 38. 14. Egymásétól különböző kiindulópontokból elindulva is lehetett Márait olvasni. Meg lehetett tenni, könnyű volt megtenni az örök polgárság képviselőjének, aztán már csak legyinteni kellett, mondván, hogy itt semmi nem éri el azt a szintet, amelyik a Márai által leírt polgári világnak volt a jellemzője. A polgári világgal, s magával a polgársággal én nem találkoztam, vagy ha igen, akkor az olvasmányaimban találkoztam vele. Gyerekkoromban sehol nem láttam polgárt, igyekvő, a kétkezi munkájukkal állandóan a megélhetésükért dolgozó emberek között éltem, múlt, hagyomány, értékképzés, vagyonteremtés kérdése í^z általam megismert világban fel sem merült. A visszatekintést, a jelenre való rálegyintést, a jelen minősítését soha nem tudtam elfogadni, főképpen azoktól nem, akik már kiüresedett értékekre hivatkoztak állandóan. Ettől a gondolkodástól és az ebből kinövő magatartástól idegenkedtem mindig, írtam polgárokkal a Kádár-rendszerben nem találkoztam. Nem tagadom, hogy voltak, hogy valahogy sikerült megőrizni magukat a számukra idegen világban, társadalmi szinten csak nyolcvankilenc után lehetett érezni a jelenlétüket. A valódi kérdést számomra akkor már az jelentette, hogy a számos átalakulás után, a korábbiakhoz nem hasonlítható körülmények között, a társadalmi mobilizáció hihetetlen felgyorsulása, majd megmerevedése és a családok szétesése, térbeli elkülönülése közepette egyáltalán kialakulhat-e egy, a társadalomnak tartást adó réteg. • 15. Szilasi László Máraival foglalkozó esszéjét olvasom. Szilasi meglepett ezzel az írással, ha jól tudom, eddig nem írt Márairól, de lehet, hogy írt, ez önmagában talán nem is érdekes. Valójában azzal a határozottsággal lepett meg, amelyikkel Márait a magyar polgárság írójának látja-láttatja. Sokak számára ebben sem lehet semmi feltűnő, hiszen minden irodalomtörténet a polgárság írójának mondja Márait, a meglepő az, hogy Szilasi milyen erővel hiszi-mondja azt, hogy volt erős magyar polgárság. De nem is ezt mondja, hanem azt, hogy Márai gondolkodásának a kultúrahordozó magyar polgárság létébe vetett hite a legfontosabb jellemzője. 74
