Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Zelei Miklós: Mandulafecske
Nyomukban az öcsödi mazsorettek menetelnek: Ama pur, ama pur, Ninfa gradita, Ama pur, ama pur, ország imázsa, Fekete gumicsizmájuk körül havat kavar a szél. Itt voltunk, itt vagyunk, itt leszünk. Kezükben tyúklécet forgatnak, amelynek végén hevenyészve megkötött fehér kendő lobog. hör che sei nell'etá verde, ehe ben foil 'e ehe giá per de, senz'amar lieta efiorita, ama pur, ama pur, Ninfa gradita. A szél lekapja a léc végéről a fehér kendőt és elviszi. Mi még megadni se tudjuk magunkat. Ama pur, ama pur, megadni se. Senz’amar lieta efiorita, ama pur, ama pur, Ninfa gradita. Nem lesz itt nagytakarítás, se az őszön, se tavasszal, ama pur, ama pur, takarítás. Hosszan jöttünk magyar honból, maradunk a héttoronyban, ama pur, ama pur, megmaradás! Abdi Abdurrahman kezet nyújt Annus Antal altábornagynak:- Barátok voltunk, barátként válunk el. Köszönöm az együttműködést, fiúk. Életem legszebb éveit töltöttem nálatok. Jó híreteket, a magyaros vendégszeretet jó hírét viszem magammal! Nem lesz itt nagytakarítás, se az őszön, se tavasszal, ama pur, ama pur, takarítás. Hosszan jöttünk magyar honból, maradunk a héttoronyban, túlélünk, hogy itt maradjunk! Ama pur, ama pur, Ninfa gradita. Abdi Abdurrahman összecsókolózik a magyar honvédtisztekkel, és elindul a záhonyi Tisza-hídon. Széles turbánja alig fér el a keskeny hídon. Amikor átlépi a csíkot, Didey-Frank utánanéz és elröhögi magát:- A daliás szovjet hadsereg most szabadított föl minket harmadszor. 45,56, 91. Abdi Abdurrahman felszabadultan sóhajt: 34
