Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Tornai József: Maximák; Mintha; röpül, madár, röpülj… (versek)

mintha megörülnél a szárcsas mocsárnak, mintha minden könyved új varázslat volna: és gyűjtött tudásod neked adná a rejtett világot, mintha szerelmed is mind halhatatlanná tenne, s napod lángja azt mondaná: ajándék vár arany-unokáktól, mintha örökké ihatnál a nyárból, és az idő csak úgy hajladozna lábad előtt, mint szélben a rózsa, s mintha nem ijesztenének a halottak, mintha nem tudnád, hogy te is illanó vagy, mintha azért emelne értelmed, hogy agyaddal még több titkot fejts meg, s mintha csak újabb váltaná elmúlt betegséged, s gyógyulásod tovább növelné a véget, s mintha azért törne föl utolsó órád, mintha élni nem volna boldogság.

Röpülj, madár, röpülj...

Röpülj, madár, röpülj,

Menaságra röpülj, az én galambomnak gyönge vállára ülj.

Mondd meg, hogy ki vagyok, mondjad, hogy rab vagyok sz erelem-tömlöcben talpig vasban vagyok.

Megismered hangját, terülő szoknyáját, amíg egyik táncból másikba szökken át.

Ünneplem én fénnyel bódulok szívemmel, ahogy az egész világot ő megtölti örömmel.