Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Buda Ferenc: Várom a vonatom (vers)
nem tudom nem is tudhatom hogy létét mint tervezte el aki csak tétlen vesztegel ezen a pályaudvaron s a massza gyűrődik tovább és napról napra ostobább célokért törtet nem tanul megy megállíthatatlanul s így folyik szét az élete évente ötvenkét hete fönn vastraverzek idelenn vagonok talpfák meg sínek nem szólok semmit senkinek csak fülelem csak figyelem az érkezést az indulást a fékezést a koccanást s ott fönn a táblát hogy vajon jön-e már az én vonatom a hideg pályaudvaron hajléktalan meg hontalan bámul botorkál elhalad óvatlan összebotlanak de semmi baj de semmi vész egyik s másik is félrenéz majd szótlanul továbbhalad a hontalannak nyoma vész a csöves kukában matat múlik röppen a pillanat s a hátamon az ing alatt végigcsúszik egy jégdarab lassan szétolvad legalul míg megfordíthatatlanul pöccen előre óra perc mit töprengsz folyton? mit perelsz?!
