Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Szepesi Attila: Kiszebábok (barbár szonettek – versciklus)

A rózsaszín szamarak szigete

Egyszer megállított az utcán harmadik szomszédunk, a féllábú Kábák bácsi, aki naphosszat kapujuk előtt pipázott a lócán. Megkérdezte, hallottam-e már rózsaszín szamarakról. Olyanok nincsenek, mondtam, mire ő kajánul elmesélte: vannak bizony, méghozzá egy messzi szigeten, ahol ő is járt a Nagy Háborúban, amikor a szerbek sokukat foglyul ejtették, és havas hegyeken át étlen- szomjan a tengerpartig terelték. Közben elfagyott a fél lába, amputálni kellett. Elvitték őket aztán gőzhajón egy szigetre, ahol rózsaszín szőrű, piros szemű szamarak éltek - még iázni is csak cérnavékony hangon tudtak. Szép táj lett volna a zúgó tengernél, csupa narancsliget meg ciprus, de a fogoly táborból csak kevesen vergődtek haza, sokukat elvitte a kolera meg a vérhas.

Paradicsom

Amikor a negyvenes évek végén kezdtek hazatámolyogni a hadifoglyok Szibériából, nagyanyám gyakran kiállt beregszászi kapunkba és messzire bámult, napkelet felé. Nagyapát várta, aki ekkor - nem tudta senki - évek óta egy ungvári tömegsírban aludta utolsó utáni álmát. Néha azt motyogta, vállát vonogatva: ki tudja, Kálmán a lágerben tán összemelegedett egy csinos bárisnyával, és ott él valami behavazott és füstöt pöfékelő orosz faházikóban. Dudorászni kezdett egy bolondos kupiét: Schneeflocken, so-o weiss... Mégis, ha másnap megnyomta valaki a kapucsengőt, futva futott a kerten át, végig a derűsen pirosló paradicsomsoron.

Zeppelin gróf léghajója

Beregszászi kényszerlakhelyünkön, a fáskamra fülbemászók és százlábúak futkosta zugában találtam egy köteg folyóiratot. A házban Suara tanítóék laktak, akik a front elől nyugatra menekültek. A képek közt alig lehetett felismerni a csigák csillámló ösvénye alatt a fehér lován feszítő Horthy t, a Szent Jobb-körmenet