Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 5. szám - Bakonyi István: Jász Attila: el
Bakonyi István Jász Attila: el Akár az igekötőkkel is játszhatunk, ha kezünkbe vesszük Jász Attila új verseskötetét. A fülszövegben a költő is játszik, igen találékonyan. A tizenöt főnévi igenév az „el" igekötővel sokfélét jelent, és döntő többségben negatívnak nevezhető értékeket. PL: elárulni, elhagyni, elveszni, elviselni stb. Pozitív kivétel is akad: elengedni, elkezdeni. Persze azt is tudjuk, hogy egy-egy igekötő nemcsak módosítani tudja egy-egy ige jelentését, de alapvetően meg is tudja változtatni. Ám itt nem erről van szó, hiszen a főszereplő egyetlen igekötő. A játékhoz az is hozzátartozik, hogy zsebkönyvméretű az el, egy fekvő téglalap formájában, néha eltérő tördelésben. És Kurucz István András „vonalas" rajzaival. Kusza, és mégis összeálló vonalak, nemesen egyszerű külső, a borítón a költő kézírásával. Játék az ajánlás is: „/ász Attila költő, esszéista, lapszerkesztő, öngyógyító, magányos harcos. Ötvenéves. Tartózkodási helye ismeretlen. Állítólag feltűnik néha a Gerecse egyik nyúlványának tetején." S az ötvenes szám különben is fontos jelkép: 50-től 1-ig visszaszámlálva találjuk a verseket, miközben egyfajta belső fejlődésvonal rajzolódik ki előttünk. A másutt Csendes Tolinak is nevezett szerző tollán. A rejtőzködő ember, a rejtőzködő költő (és Új Forrás-főszerkesztő) belső, szellemi útja ez. Hét, tudatosan szerkesztett ciklusból épül fel a kötet. Ilyen címekkel: kavicshajigálás (többször is), elhagyott árnyék, nyomolvasgatás, fakéregreszelék, emléknyomkeresés. S a versek valami olyasmit is sugároznak, hogy az állóvízből harmonikusan mozgó víztükör is kifejlődhet. S mindezt rendkívül tömören, gyakran a ma oly divatos haiku műfajában. A sorok variációi, ritmikus ismétlődései adják ezt a „mozgó víztükröt". A szó- és mondatrend változásaival. Például úgy, ahogy a csönddel játszik a költő: „Csigaház roppan, / eső utáni járdán, / szavak a csöndben. II Eső utáni /járdán csigaház roppan / szavak a csöndben. II Szavak a csöndben, / eső utáni járdán / csigaház roppan." A szépség és a csönd mellett itt van a tragikum is, hiszen a természet csodája még nem védi meg a pusztulandót. Az ív azért is érdekes, mert a csöndtől jutunk el a születésig. Mintha fordított sorrendben élnénk az életet. Eszünkbe juthat a híres Karinthy-novella is, amelyben a végső pillanattól jutunk el az anyaölig... Másfelől a természetben élő, vagy legalábbis természetközeli ember meditációi ezek a Jász-művek, néhol repetitív részletekkel, a harmóniakeresés mozzanataival. És ezzel szemben áll minden, ami művi, ami természetellenes. „Műfüves pályán / varjak kapirgálnak, de / mit találhatnak?..." (42. műfű) A világkép nem változik a négysorosok ciklusában sem. Hasonló a szellemesség, az intellektuális tartalom, a mélység is. Közben a fél évszázados poéta számol az idő múlásával is, de ezt is közhelymentesen teszi: „Biciklivel gurulunk alkonyaikor egy hosszú hídon át, / jelen időből múlt lejtőn lefelé zötyög a hajdani vágy, / tekerni és tekerni és tekerni kell, reménykedve, hátha / nemcsak illúzió, hogy kevesebb van már előre, mint hátra." (39. illúzió) Szellemes és találó párhuzam. 127
