Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 5. szám - Patak Márta: Mindig péntek

Honnan tudhattam én, hogy a csirás se lett volna rossz ember, ha az ő apja is nem csirás lett volna, hogy neki csak vinnie kellett a sorsát tovább, rajtuk is hetedíziglen ült az átok, mint szinte minden parasztcsaládon a faluban, és nem is biztatták, sem a tanítói, sem a tanárai, csak a csirás fiát nézték, és azt is látták benne, hogy ugyanolyan nehézfejű, mint annak idején az apja volt, és ha megnősül, és fia születik, az is majd pontosan olyan nehézfejű lesz, mint az ükapjuk volt. Talán csak a csordást nézték le nála jobban a faluban.

Álltam a nagymamám mögött, széles mozdulatai mögé bújtam, miközben terelte be a tyúkokat, pedig nem nagyon kellett, mentek maguktól is, kapaszkodtak felfelé a létrán, mert az alsó két ólban mindig csak a növendékcsirkék meg a kotlósok voltak. Szerettem volna észrevétlenül a kedvébe járni. Nem azért, mert lelkiismeret-furdalásom támadt, amiért ilyen későn értem haza, inkább a rokon- szenvét szerettem volna magamon tudni, hogy tovább ringathassam magam az ábrándjaimban, vagy talán arra vártam, hogy vegye észre rajtam, más vagyok, dúl bennem egy érzés, amit nyilván ő is régről ismer, és megmagyarázhatatlan nyugtalansággal tölt el. Kívül és belül egyszerre, olyan, mintha a levegőben úsznék, nem tudom, mi van velem.

Száraz volt a torkom, pedig egy idő után kérdeztem volna, miközben szótlanul ballagtunk előre az udvarból egymás mellett, miután a nagymamám gondosan bereteszelte az ajtót a tyúkólon, a disznóólon meg az istállón, kulcsra zárta a hátsó kamrát, ahol mindig benzinszag volt, mert nagyapám ott tárolta a motorját.

Formálgattam magamban a szavakat, pedig még azt se fogtam fel, hogy igazából kérdezni szeretnék, és talán ezért volt bennem a nyugtalanság, mert láttam, hogy mindjárt beérünk a verandára, és ha egyszer átlépjük az előszoba széles küszöbét, akkor onnantól kezdve kérdésnek már nincs helye. Onnan már átveszi az irányítást az este. Mosdás, lefekvés és alvás, előtte még az esti imádság, amit már magamban kell elmondanom, Én lefekszek én ágyamba, testi-lelki koporsómba. Három angyal őriz engem, az egyik őriz, a másik vigyáz, a harmadik várja a bűnös lel- kemet. Krisztus urunk hét csöpp vére elcsöppent, az angyalok fölszedték, aranypohárba beletették. Krisztus urunk azt mondta, aki ezt a kis imádságot elmondja, hét halálos bűne megbocsáttatik, ámen.

35