Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 4. szám - „Esett az eső, tehát maradtunk” – Schrammel Imre keramikusművésszel Kriskó János beszélget
- Megnyugtató, hogy a váci munkája ma is látható. Ha jól tudom, a balassagyarmati, köztérre szánt műve is sanyarú sorsot ért meg.- De az legalább még létezik. Igaz, alámosta az eső a falat, amire felraktuk. Jánosi György építész külön nekem épített oda egy szélfogó falat, mondván: itt megcsinálhatom, amit szeretnék, mert ez olyan eldugott helyen van, hogy nem fog miatta szót emelni senki. Modern panelházak mögött lehet bejutni a területre, s ott egy eldugott kertben állítottam fel a művemet. Annyira eldugott, hogy néha még én sem találom meg. Hozzátartozik azért a történethez, hogy most nagyon örülnek neki. Az építés idején csak tudomásul vették, hogy ott van. Jánosi úgy építette meg a környezetet, hogy felrakott egy előtetőt lépcsővel, ahol be lehet jutni a munkához. Készített egy vízösszefolyót a lapos tető közepén, ahonnan egy láncon csorog le a víz egy nagy tartályba. Hogy ez megbízhatóan működjön, a tartályt időnként ki kellett volna tisztítani. Ezt elmulasztották, így aztán folyt ki a víz a tartályból, és alámosta azt a téglafalat, ami a kerámiát tartotta. Felhívtak, hogy életveszély van, mert dől előre a fal, meg kell támasztani. Még rendesek voltak, mert megkérdezték, hogy segítenék-e leszedni. Segítettem leszedni, mit tehettem volna? Ennek körülbelül öt éve. Négy éven keresztül egy garázsban várta a sorsa beteljesedését. A közelmúltban tettük vissza a helyére. Közben azon folyt a vita, hogy kinek a költségére építsék fel újra ezt a nem különösebben nagy falat. De elkészült, a Magyar Művészeti Akadémia avatta fel, mindenki örült.- A Pécsi Nemzeti Színház külső falán is van egy híres, Siklós Mária építésszel közös munkája. Mint ahogyan vele együttműködésben készültek el az új Nemzeti Színház külső falára applikált épületszobrai is. A Siklós Máriával való együttműködés eredménye, hogy hosszabb idő után elkezdett újra épületszobrokban gondolkodni?- Ez a munka valóban a korábbi együttműködésünk eredménye. Ez már az új körülmények között született, már nem volt lektorátus, nem kellett pályáznom, egyszerűen meghívott a munkára az építész. Arra már nem emlékszem, hogy a pécsi munkánál hogyan is kerültem Siklós Mária közelébe. Azt hiszem, ismerte a munkáimat, de ott a pécsiek kérték, hogy én készítsem el az alkotást, Siklós Mária pedig elfogadta a város javaslatát.- Ezt a megbízást már a siklósi kerámiaszimpózium megrendezése után kapta?- O, sokkal később. A színházi munka 1986-ban talált meg, az első szimpózium pedig 1969-ben volt. Igaz, hogy a szocializmus idejében egy időre nemkívánatos személlyé nyilvánítottak egész Baranya megyében, de ekkorra már megenyhültek. Sőt, bizonyos tiszteletet vívtam ki magamnak azzal, hogy kezdett közismertté válni a siklósi szimpózium első éveiben végzett tevékenységem. így kerülhettem a pécsi színházi munka közelébe. Siklós Mária a szemközti épületben alakított ki egy kamaraszínházat. Az én feladatom az volt, hogy a két különböző stílusú ház közé tervezzek egy olyan elemet, ami szervesen összekapcsolja a két épületet. Az is megkötés volt, hogy a mű csak Zsolnay kerámiából készülhet, mert mindkét épületen eleve Zsolnay kerámiák voltak. Volt egy ideám, amit mindenképpen szerettem volna megcsinálni. El is készítettem különböző vázlatokat. Akkor már tudtam, hogy ha két üreges figurát építek föl, és egymáshoz szorítom őket, akkor ezek alakítani fogják egymást. Ennek következtében olyan szép, folyamatos vonalak alakulnak ki, amelyeket nem kell kifugázni, vagy a figurák között elvágni. Eldöntöttem, hogy ezt a megoldást alkalmazom. Volt még egy fontos szempont a tervezésnél: jelenetekre kellett osztanom magát a falat, mert egy ponton befordult. Nem lehetett egy tekintettel végigszaladni rajta. Úgy képzeltem el a művet, mint egy színházi rendező tenné: jelenetekben gondolkodtam. így jutott eszembe a Minotaurus, aki mellé különféle hölgyeket, primadonnát meg szubrettet képzeltem. Ezeket illesztettem volna szorosan a Minotaurus 90
