Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 4. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

Első egyetemi gyakorlat

Az 1960-as évek elején program szerint alakultak a felsőfokú iskolákban a népművelés szakok, így nemcsak Budapesten, az ELTE-n, hanem Debrecenben és Szombathelyen is. Ezek célja talán az lett volna, hogy ellássák a művelődési házakat és a városi tanácsok művelődési osztályait megfelelő, kulturált szakemberekkel. A gyakorlat azonban az lett, hogy legtöbben kiemelt filmszínházak vezetői lettek. Mindenesetre gyakorlati oktatás és nevelés is kellett, így például nálunk, az ELTE-n, a második és negyedik év zárása után, a szigorlatok után népművelési gyakorlatot szerveztek a hallgatók számára, aminek költségeit az egyetem állta.

Miután a várnai, tengerparti kalandokat kipihentem - vagy tán még ki sem pihentem -, megkezdődött a nyári gyakorlatom, mégpedig Siklóson. Egy hely több diákot is fogadhatott, s mit ad Isten: mi hárman jelentkeztünk Siklósra, Szalai Pali, Utassy Dzsó és én. A Járási (vagy Városi?) Tanács Művelődési Osztálya fogadott bennünket, s gyakorlatvezetőnk egy pár évvel előttünk végzett tanárember lett: Szabó Árpád, aki Baranyi Feri évfolyamtársa, sőt baráti körének tagja volt. Nagy örömmel fogadott bennünket, s mikor kiderült, hogy mind a hárman költőpalánták vagyunk, még szorosabban „keblére ölelt". A gimnázium tornatermében, egy sarokban állítottak föl számunkra egy-egy szabványos vaságyat, s az iskola gondnokának felesége vett szárnyai alá minket. Az Osztályon mindjárt megismerkedtünk egy helyi születésű gyakornoklánnyal is, aki a szombathelyi főiskoláról került oda. Azonnal mindenben látszott, hogy jó helyre kerültünk. Szabó Árpi „gyakorlatvezető" biztosított bennünket, hogy nem sok dolgunk lesz, s mindjárt ki is osztott bennünket egy Valika nevű, középkorú munkatársának. S első ismeretségeink közé tartozott a tornateremben a gondnoknő bumfordi, hat-hét év körüli fia, aki körülöttünk sertepertélt, mikor elhelyezkedtünk szállásunkon. Utassy és Szalai Pali rögtön kezelésükbe vették, és ugratták mindenféle hülyeségekkel. Ez Dzsónak sikerült a legjobban. Alig volt magasabb a lurkónál, de elkezdte etetni: Tudod-e Józsika, hogyan lehetsz te is olyan nagy, mint én? Húzódzkodni kell! Itt van a bordásfal, naponta föl kell másznod a tetejéig, ott megfordulni, jól megkapaszkodni, és ahogy ott lógsz, nyújtózkodni kell fölfelé 40-50- szer. Meglátod, olyan nagyra nősz, mint én! - és Józsika jó tanuló volt, húzódzkodott! Mindennap, többször is. Szalai Pali és Dzsó hatalmasakat mulatott rajta, s a „húzódz- kodás" később is varázsszavaink közé tartozott, ha együtt voltunk.

A siklósi születésű gyakorló „kislány" (bár ha jóképű volt is, akkora volt, mint egy fél banyakemence) mindjárt megismertetett bennünket a város nevezetesebb helyeivel. Persze legelőbb is a várral (ahol épp akkoriban, nem sokkal korábban forgatták a Tenkes kapitányát, amiben húgával együtt, egy tizenöt éves, rámenős fruskával mindketten „statisztáltak"). No, hát! A mi figyelmünket azonban két másik hely keltette fel: a Fő utcán, a „Központinak" nevezett étterem, s tőle nem messzire, továbbhaladva a városi strandfürdő. Aztán egész ottlétünk alatt ez volt a két meghatározó hely, ahol előfordultunk.

A siklósi gyakorló főiskolás lány, M. és húga nemcsak a város, de a délvidék egyik nevezetes nemesi családjából származott, s M. menyasszonyjelölt is volt: a főiskoláról egy szintén neves család sarja volt a vőlegényjelölt. Éppen akkor volt náluk látogatóban. Ezzel együtt M. úgy viselkedett, hogy barátunk, Szalai Pali, aki

27