Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 4. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

adatokat s azt mondta, föl fog jelenteni. Első dolgom volt ez a rendőrséggel, nem is vettem komolyan. Igen ám, de pár hónap múlva, már az Eötvös Kollégiumba címezve (utánajártak!) kaptam az illetékes rendőri szervektől egy levelet, hogy vétségemért megbüntetnek 300 forintra, így és így fizessem be. Nekem viszont ez természetesen eszem ágában sem volt, még ha lett volna is rá pénzem - de nem volt. írtam hát egy válaszlevelet, amiben (szociális viszonyaimra tekintettel) kértem a büntetés elengedését. Ezzel megint megnyugodtam, s szinte már újból el is feledkeztem róla, mikor megjött a rendőrségi válaszlevél. Ebben közük, hogy elengedés helyett felemelik a büntetést 500 forintra, záros határon belül fizessem be, vagy pedig ekkor és ekkor (pontos időpont) háromnapi ellátással vonuljak be Kistarcsára a büntetésemet leülni. Amennyiben egyik sem, ekkor és ekkor (megint pontos időpont) elővezetnek. No, ez már komolyabban hangzott, s én újfent írtam levelemet: szociális helyzetemre tekintettel stb. És megtanácskoztuk a dolgot barátaimmal, köztük felsősökkel is, s arra jutottunk: eszembe ne jusson önként bevonulni a fogdába, de legyek otthon a megadott időben - vezessenek elő, ha akarnak, ilyen még úgysem volt a híres Eötvös Kollégium történetében. És így is történt. Egész nap otthon voltam, de nem jöttek. Megint azt hittem, ezzel vége a történetnek. Hanem amikor egyszer később mentem haza anyámékhoz látogatóba, anyám csak elém állt: mit csináltam már megint, mert felemelték a házadót 500 forinttal, s mikor utánaérdeklődött, azt a feleletet kapta, hogy: kérdezze meg a fiát! - Ekkora szemétséget azért nem vártam a magyar rendőrségtől, bár tudtuk, hogy utálják az egyetemistákat, egyáltalán: az értelmesebb embereket.

Vizsgáimat az egyetemen azért jól letettem, még szigorlatozni is kellett, hiszen a második év vége volt. Minden kiválóan sikerült, s otthon, édesanyáméknál várhattam a nyarat, benne az egy hónapos siklósi népművelési gyakorlattal - ugyanis a két szigorlati év végén gyakorlatokon kellett részt vennünk.

Édesanyám nem csak tervezte - tataroztatta is a fél házat, s egész mutatós kis lakás lett belőle. Öcsém is már érettségizett, s az Iparművészeti Főiskolára jelentkezett, de egyelőre nem vették föl. Kiskorától kezdve képzőművészkedett, még Akasztón kemény papírokból megformázta az egri várat, színezéssel, teljes körülvalókkal, s a faluban csodájára jártak. Pesten a birkózás mellett hamar elkezdett képzőművészkörbe járni, mégpedig oda, ahonnan a legtöbb főiskolás kikerült, rengeteget rajzolt, új technikákkal ismerkedett, s nekem például a monotípiái nagyon tetszettek. Mivel erős volt és bírta, amit én nem: nehéz munkakörbe helyezkedett el, zsákolt, jól keresett, és makacsul készült a mind újabb és újabb felvételikre. Mert végül is csak öt év után sikerült bejutnia az Iparművészetire, kerámia szakon. (S ott hamarosan nagyon szép, ötletes munkákat készített.)

Én viszont leveleztem Alexszel bulgáriai utam ügyében, s egyre türelmetlenebbül vártam a fogadási időpontot. Kevés pénzem lévén, az útiköltséget is meg szerettem volna spórolni, s támadt is egy nagy ötletem. Kiderítettem a Dunai Hajózási Társaság címét, nem messzire volt az egyetemtől, a Duna-parton, s vagabund módon bejelentkeztem a vezérigazgatóhoz. A titkárságon kicsit akadékoskodtak, de végül is fogadott a vezér. Előadtam, hogy szegény egyetemista vagyok, akit egy bolgár ösztöndíjas barátja meghívott Várnába nyaralni, de megerőltetést jelent az útiköltség. Viszont járnak Budapest és Várna között dunai hajók - nem volna-e rá mód, hogy egy ilyen

23