Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Szepesi Attila: Szaturnusz fiai (barbár szonettek - versciklus)

családjáról, főleg a nagylányáról, aki nemsokára érettségizik - tán tovább is tanulhatna. Ha pedig nem sikerült semmit megtudniuk, csengettek, mire betoppant két martalóc, és a legfurfangosabb eszközökkel félholtra kínozták a nyomorultat. A tiszt a héttérből figyelte fapofával a jelenetet, majd hirtelen felkiáltott: „Mars ki, vaddisznók, nincs semmi emberség bennetek!" Ezután nyájasan odafordult a nyomorulthoz: „Látja, ezek ilyenek! Én tőlük szeretném megóvni magát."

Emberhús

Hallgatom az akkurátus történészi beszámolókat a forradalom napjairól. Pontos és számomra ismeretlen levéltári meg titkosszolgálati adatokat sorolnak, melyekből jól-rosszul összeáll az - egyszerre ködös és verőfényes - napok krónikája. Csak épp a hajdani hangokat és illatokat nem tudják felidézni: a tüntetők kacagását, a rikkancsok handabandáját, a torkolattüzek böffenését, a haldoklók sikolyát meg a lánctalpak csikorgását az éjszakai utcán. Sem a petróleumlámpák füstjét, a tejcsarnokok savanyú leheletét, a leomló falak robaját. A gesztenyesütő nénikék vaskályhájának pattogó parazsát, az ávósmotorok kipufogó-gázát, sem a megperzselt emberhús fojtogató bűzét.

Szaturnusz fiai

Folyik az iparszerű fecsegés, pörög-kattog a Világnagy Imamalom. Meg nem áll, pedig sorra csődöt mondanak a próféták jövendölései, a madár- és béljósok, a gazdasági augurok, a haladás-hit kontár papjai. A kigúvadt-szemű jövő- fürkészek, az alvégi ezotéria talmi bajnokai, a pöcegödör- látnokok. Hallatszik a hókuszpókusz, a humbug, az abrakadabra, a csiribú-csiribá, a mézes-mázos lamentálás meg a vénasszony-kofálkodás. Míg odafónn láthatatlanul mozdul a csillagára, tíz- és tízezer éve ugyanazon ábráival. Világít rezzenetlen a Hattyú, a Lant, Bereniké Haja, a Sas, odébb a titokzatos Aldebaran, az Aranyhal, a Kígyó, a Kaméleon, a Heszperidák kertjét fürkésző hétfejű Sárkány, meg a fiait felfaló vénséges vén Szaturnusz.