Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 3. szám - Szepesi Attila: Szaturnusz fiai (barbár szonettek - versciklus)
Szepesi Attila Szaturnusz fiai (barbár szonettek) „Van nyájasság is a fekete színben. Nem oly sugárzón áradó, mint a hajnali sárga, de elég, hogy fényt adjon az alvilágnak." (Weöres Sándor) Forgó tükör Betoppannak álomi vendégeim. Csupa nem vénülő ismerős, sőt némelyikük pimaszul egyre fiatalabb. Hóri- horgas apám újra macsolai körvadászatra készül - reszkessetek tapsifülesek! Ungváron főbelőtt nagyapám Liszt-rapszódiát nyegget a zongorán. Keringős bálba készül és egy szirupos kupiét dúdol illavai nagyanyám. Zúzott orrú és pálinkabűzben csótányok közt tengő-lengő költő komám rám vihog. Tánclépésben jönnek kamaszkorom bögyös és csípőjüket riszáló leánykái. Éjről éjre betoppannak, és mintha egy körbe-körbe forgó tükörben fintorognának. Árnyékuk sincsen, mégis járatják velem a bolondját. Némelyiküket már meg sem ismerem, pedig tudom: nem csak holmi káprázat ködéből testesülő szellemalak. Telihold Hol láttam gyerekkoromban, nem tudom, talán a légópince vasajtajának résén kilesve, tán a sziréna-vijjogású ostrom idején, vagy a vonatablakon át a behavazott éjszakában, ahogy Pestről Beregszász felé töfógött velünk a mozdony: hosszú sorban menekülők vonultak a veres-karimájú teliholdban. Tüzet okádó harckocsik elől útra kelt földönfutók, kibombázottak, elveszett szülőhazájuk helyett új ígéret Földjét keresők. Talicskát tolnak, vonszolják a billegő kézikocsit - benne csorba cserép113
