Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Nyerges Gábor Ádám: A vastagabbik boríték

beszélgetni picit a másik harminccal, de ezzel együtt is legkésőbb délben el tud indulni, ha a tizenegy ötvenest nem is (feltétlenül), a tizenkettő húszas vonatot még bőven elcsípi, tehát egy után pár perccel már otthon is lesz, és mindent el tud mesélni - magától értetődően egy szerény (de tényleg ne csináljatok semmi extrát!), de már pusztán a nagy nap mián is ünnepi ebéd kíséretében.

Ehhez képest ki gondolta volna (mint az a későbbiekben kiderült, a harmincegy fős osztályból bizonyosan senki), hogy a nyolctól majdnem negyed tízig eltartó évnyitó után először is sietni kell, vissza az osztályterembe, ahol épp csak lepakolni volt idejük előtte, s utána csak rövidített dupla osztályfőnöki órára lesz lehetőség, ha már belelógott az évnyitó vége, ahol azonban, mint sok egyéb fontos(ként elhadart) információ (tanárok neve, egyelőre még csak ideiglenes, az első két hétben még talán változó órarend, a majd két év múlva felveendő fakultációk részletes előzetes ismertetése, de főleg: a befizetendő tankönyvek, a beszerzendő tornazsák, és annak beszerzendő tartalmai stb. költségei nagyjából negyven percet kitevő felsorolása) után, már a csengőszóba vészve osztályfőnökük, Osztályfőnök még halkan, félvállról emlékeztetve a magától értetődőre, megjegyzi, hogy merre találják a földrajztermet, ahova siessenek, mert az épület másik (másik?!) szárnyában van, és mivel ez, ami a csengetés után kezdődik, csak egy normál hosszúságú szünet, erre csak tíz percük van. így tudta meg Laura és a harminc, hogy bár a postaládába is csak szemmel láthatóan komoly gyömöszködések és gyűrés-ráncigálások árán befért vastagabb borítékban úgy tűnt, hovatovább a világegyetem összes valaha kelt fontos és kevésbé fontos információja is befért, az az egy valahogy mégsem, hogy már szeptember elsején is van tanítás. Továbbá az, amint az egy, majd két, három és négy óra múlva is újra és újra kiderült: lecke is. Sajna a hétfőitek elég nehezek lesznek ezzel a hét órával, mondta még Osztályfőnök az ajtóból visszafordulva, arcán őszinte együttérzést keverve afféle nyugi, majd belejöttök-szerű mosollyal. Majd ha lehet, még igyekszünk átvariálni valamelyik másik napra az utolsót. Akkor holnap találkozunk, sziasztok.

Nem variálták át.

De mégsincs elmondható történet. Zsivaly és kapkodás, félig hallott, félig meg- jegyzett és azonnal, már a meghallás pillanatában egészében elfelejtett vezeték- és keresztnevek, arcok egyes, de csak homályosan, sebtében megőrzött részletei, ezek vannak. Biztos pont alig. Túl az első napon, és külön-külön túl annak egyes óráin is, mindig már-már úgy tűnt, most végre összeáll valami, ami értelmesen, elejétől a végéig elmesélhető, erre aztán mindig jön még valaki, egy Orsi, Nóri vagy Szandi, és megint omlik az egész, eleve ingatag kártyavár, összekavarodik minden és mindenki, ő meg itt áll a nap végén, zúgó fejjel, korgó gyomorral és zsibbadó mindennel, már dugja a kulcsot a zárba, bent már hallja a szülők izgatott előszobaajtó-nyitását, és még mindig, az istennek sincs történet. Tulajdonképpen nem tudja, hogyan telt, vagy egyáltalán miből állt össze ez az első nap.

Volt egy fiú, nyögi ki nagy nehezen, miután megvolt minden köszöntési procedúra, aminek ilyenkor önkéntelenül, reflexből is meg kell lennie, ujjongás és puszik, csodálkozás, mert bár hazatelefonált a lányvécéből az ötödik óra után, hogy lesz még kettő, azért ez őrület, aztán egyszerre ültetik az időközben elpa89