Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Beke József: Archaikus elemek Arany János költői nyelvében

Ugyanígy találjuk a Toldi estéjében is, amikor Toldi egyik nagy termetű ellenfe­lének lovára vonatkozóan azt írja, hogy: Sokat nyomott rajta páncéla, fegyvere, De csontos teste volt a legsúlyosb tereh (II. ének 6. vsz.) Természetesen előfordul Arany verseiben a szó mai alakja is, főként akkor, ha a vers témája nem indokolná a régies formát: Kevés esztendők súlya szintúgy Legörnyeszt a mély sír felé. És nékem e földön teherből, Bánatból rész jutott elég (Évek, ti még jövendő évek 4. vsz.) A walesi bárdok egy másik szava, az agg esetében is kétféle szóalakot alkalmaz műveiben a költő. A Hiú sóvárgás című versében a mai írásmódot láthatjuk: Midőn az agg sírja szélétől visszalép, Évei számadását bizton viszi elébb, Midőn a halálra nem is gondol senki... Oh! akkor szeretnék vígan énekelni (3. vsz.) Ezzel szemben a történeti tárgyú ballada kéziratában az látható, hogy a költő először ugyanezt a két g-s változatot írta: Itt van, király, ki tetteidet Elzengi, mond az agg (15. vsz.) majd a második g-t áthúzta, mert tudhatta, hogy nyelvünk első írásos emléke­iben a szó alakja ag, og volt. Halála után egy ideig a kiadásokban meg is maradt ez a régies alak, a múlt század közepétől aztán mindenhol megváltoztatták a mai helyesírásnak megfelelőre. Sőt e versben hasonló sorsa lett a koccint szónak is, amelyet a kéziratban természetesen így írt Arany: koczint. Amikor a XX. század húszas éveitől a ez eltűnt a magyar helyesírásból, attól kezdve hol kocint, hol koccint olvasható a kiadásokban. Arany tudhatta, hogy ez a szó a kocog, kocogtat, koeódik családjába tartozik, és csak a XVII. századtól jelent meg a mozzanatot érzékeltető két c-s alakja, a kiadók azonban nem tudták, s a költő írásmódját nem tisztelték. 6 Számtalan esetben tapasztalhatjuk, hogy a költő felhasználja a régi nyelvben való jártasságát, és a régi meg az újabb szóalakok közül azt választja, amelyiket vagy a témához, vagy a verseléshez alkalmasabbnak találja. Föntebb főként a 49

Next

/
Thumbnails
Contents