Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Szörényi László: Arany János, ha jegyzetel

vakmerőségre vetemedik, hogy Czimbalom nevű gyűjteményt csupa népdalokból összeállítva ad ki. A kritika nem gondolt ugyan sokat vele, hanem annál többet az alföldi nép, mely elkapkodd a könyvecskét. Benne voltak az új időben."6

Aranynak persze tetszhetett, ha egyáltalán tetszett neki valami a róla szóló kritikákban, hogy Erdélyi mind a Zách Klárát, mind a Toldi és az özvegy humoros epizódját feldolgozó Toldi estéje-beli részletet úgy dicséri, mint ami a valódi nemzetiességbe, tehát az általa legfelsőbb értékkategóriának tekintett klasszicitásba emeli a magyar költészetet, hiszen valahogyan ő maga is így gondolkodott, de nem nagyon bízhatott Erdélyiben, hiszen az annak idején, azt hiszem, nagyon megsértette őt, amikor a Katalinról írt. Talán ez is motiválta, no meg az is, hogy ő nem volt túl nagy barátja a királyi házzal való közelebbi érintkezésnek, valamint távol állhatott tőle az a klasszikus reformkori liberális humor, amellyel például Szakái egy, 1840. június 26-án kelt levelében megírja Erdélyinek, hogy hogyan rúgott be a haladó ifjúság. Az ürügy az volt, hogy hazatért az országgyűlésről Gyulára báró Wenckheim (mit sem sejtve Krasznahorkai eljövendő regényéről), teljes tudatában annak, hogy a királytól lefele mindenkinek az egészségére szabad volt inni, kivéve a börtönből csendes tébolyodottként Szalontára nemrég hazaengedett Lovassy Lászlóéra, vagyis Arany barátjáéra. „Pohár köszöntések nem igen sokat érők valának, az uralkodóért, s annak egész nemzetségéért, a Nádorért Wenckheim ivott első kezdetűi, midőn a tömérdek pezsgő üres-dugólövés mintegy diplomaticus lövésül tetszhetett, mert csakugyan nem sok híja lehetett a 101-nek. - Ittak ezután már egy kissé tombolóbb zajban, eljenzésben, Deákért, Klauzálért, Bezerdijértj!], Palóczyért, Bőthyértl!], Kossuthért /Szombathelyi/, s Ágostonért a két követért. Több ízben a megyéért, és az egyesülés szelleméért, a nagy hazafiért, Wesselényiért, satt. Igen csodálom, hogy Lovassy kimarada, hogy Wenckheim őt feledhető. - Én készülék érte

poharat emelni, de midőn a kedv annyira áradt, hogy szóhoz még magistra [------] sem

juthattak, jónak láttam inkább föl nem kelni, mint kihallgatatlanul sokakként leülni, utoljára már borral locsolódni zsemlyékkel kezdtek dobálni a vigkedvűek. Szóval majd részletesebben ez igazán népszerű lakomáról. "7

Arany már a címben talált javítanivalót, ugyanis áthúzta a „más" szót. Ettől kezdve pedig egészen a 27. versig, azaz a 46. lapig igen sűrűn ellátta ceruzás aláhúzásaival, ill. széljegyzeteivel. Az első vers még tetszett neki, ezért az I. Csalfa kis lyány című népdal alá odaírta: „correct". Ellenben a másodikban (II. Szegény szolgalegény) már talál hibákat. így például a második és harmadik versszak utolsó, illetve első sorát összeköti és a kapcsolójel mellé írja: „igen kapcsolatos". (Vagyis a népdal szellemétől teljesen idegennek tartja azt, hogy valamely strófa utolsó sora mintegy mondattanilag kapcsolódjék a következő strófa első sorához.) A kapcsolójeles megjegyzés ismétlődik a harmadik strófa utolsó és a negyedik versszak első soránál is. Hogy Arany mit kifogásolt a strófák közötti szoros kapcsolatban, arra hadd idézzem az utóbbi példát:

6 Erdélyi János, Irodalmi tanulmányok és pályaképek (A magyar irodalomtörténetírás forrásai - fontes, 14.), s. a. r. és jegyz. T. Erdélyi Ilona, Bp., Akadémiai Kiadó, 1991, 183-255., 251.

7 Erdélyi János Levelezése, s. a. r. és jegyz. T. Erdélyi Ilona (A magyar irodalomtörténetírás forrásai - Fontes, 2.), Akadémiai Kiadó - MTA Irodalomtörténeti Intézete, 1960, nr. 79., 120-121.

31