Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Doncsev, Toso: A pékkisasszony; Ilona-nap
Ilona-nap Az első ijedtség után mindenki azt próbálta felidézni, hogyan és miért következett be a baj, ki mulasztott, ki hibázott. Ha nem a munkanap végén tartották volna az Ilona-napot, ha nem isznak többet a kelleténél, ha nem akart volna mindenki egyszerre beszállni a liftbe, ha gyalog mentek volna le a lépcsőn, amikor kigyulladt a túlterheltséget jelző piros lámpa, ha nem nyomja meg valaki újból a földszinti gombot. Csupa ha, csupa be nem teljesült feltétel. De akkor, abban a pillanatban az egy szem gyermeken kívül senki sem volt józan. A második gombnyomás után sem indult el azonnal a felvonó, aztán kisvártatva vészjósló surrogás hallatszott, a drótkötél hangja lehetett, amint szédítő sebességgel tekere- dett le a tartóhengerről, aztán a lift zuhanni kezdett, és néhány másodperc múlva nagyot zökkenve megállt, és az eresztékeknél néhány centire szétnyíltak az oldalai. Már csak a szentlélek tartotta össze. Láthatóvá vált az akna poros, koszos fala. Hét torokból hirtelen szakadt föl a kétségbeesett kiáltás: - Ja-a-aj! Ég és föld között, a semmiben lógott egy óriási szekrény, teli rémült emberekkel. Augusztus 18-a, péntek négy óra volt, amikor négy nő, két férfi és egy gyerek rekedt benn a hátsó lépcsőház melletti felvonóban. Az elemi erővel feltörő sikoltás után hárman nyúltak a vészcsengőhöz, és hosszan, megszakítás nélkül, percekig nyomták. Hangja visszhangzott a földszinten lévő, nyitott portásfülkéből. A portás nem tartózkodott szolgálati helyén. Az állami ünnep előtti utolsó munkanapon ebéd után már mindenki lelépett, az irodaház üresen kongott. A csengőhöz legközelebb álló fiatal férfi újból és újból hosszan nyomta a gombot, de eredménytelenül. Az embereket egyszerre fogta el a pánik. Rádöbbentek kilátástalan helyzetükre. Hét torokból harsant fel ismét az üvöltés: - Segítség! A kihalt folyosók falai verték vissza a kórus könyörgését. Elnémultak. Rájuk borult a csüggedés csendje. Amikor beszálltak a liftbe, mindenki félperces utazásra számított, ennyi ideig ki lehet bírni az összezártságot, sőt még kellemes is lehet az egymáshoz szorulás, az intim közelség, de már vagy tíz perc telt el a kényszerű zsúfoltságban, és nem lehetett tudni, hogy még mennyit kell így elszenvedniük. A mocorgást, a helyezkedést követően ropogni kezdtek a lift falai. - Nyugalom - harsant fel a fiatal férfi. - Elég legyen a hisztériából, próbáljunk meg higgadtan gondolkodni. Már mindenkiről szakadt a víz, mintha ruhában zuhanyoztak volna, olyan nedvesek lettek a blúzok és az ingek. Émelyítővé vált a testszag, az izzadtság, a dezodor és a parfüm átható elegye. Förtelmes, hányingerkeltő bűz töltötte be hirtelen a szűk teret, valaki az alsójába rondíthatott a rémülettől. Ezután felváltva nyomták a vészcsengőt és kiabáltak kórusban segítségért. A kétségbeesés néma szünetében egyszer csak távoli énekszó ütötte meg az éber és fegyelmezetten viselkedő fiúcska fülét. Felszabadultan, szinte boldogon dalolt valaki az üres irodaépületben. - O, hát Marika az, a takarítónő — kiáltottak fel többen is megkönnyebbülten -, meg vagyunk mentve. Most újból torka szakadtából ordított mindenki: - Segítség, Marika, segítség! A dalolás abbamaradt, újból csend lett. Majd vödörcsörgés hallatszott: - Van itt valaki? - kérdezte meglepetten Marika. - Bennszorultunk a liftben - panaszolták keservesen a foglyul esett irodisták. A takarítónő nagy sokára előkerítette a portást, aztán kettesben felkaptattak a padláson levő liftházba, de 38
