Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Kalmár András Márton: Óhaj; Hársillatú dallam; Pirkadat; Múzeumkert (versek)
Kalmár András Márton Óhaj Pőrlik a fény dala, csordul az éjszaka, lassul az élénk nappali tánc. Torzul alattam az udvari dallam, tölgyet csókol az éji románc. Lombok bizseregnek eloltva a csendet, moccan a neszben a furcsa faárny. Bűvös ezüstkő szórja a tűnő, álmoskás remegést, a magányt. Tömény terebéllyel a pacsmagos éjjel képkeretét alakítja a ház. Benne az udvar a tölggyel, azúrral, csendélet, halováiryka varázs. Nyílik a pőre sötét imakönyve: szertartásba merült a nagy ég. Zajlik a szent mise, árad az ég hite, Istene, fétise, lelke te légy! Hársillatú dallam Nyári éjnek halkszavú melódiái közt zsenge, színes illatfelhő hempereg. Szobámban zsong, bolyong, fürdőzik, körbejár: múlt nyarak homályos fénye s képek tengenek, régi június, ó, régi dallamok; elszállt érzések dalát lehellik rám az illattengerek, 30
