Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 12. szám - Szabó Gábor: Bevezetés egy családregénybe: identitás alkotása (Nádas Péter: Világló részletek)

értelmében az „én" formálódása, kialakulása, kultúrába történő betagozódása alapvetően olyan személyes viszonyok közegében zajlik, amelyek nagyrészt tudattalanul tágabb gazdasági, társadalmi, történelmi folyamatokat közvetítenek. A szűkebb-tágabb család tehát olyan „szocializációs ügynökség" (Wilhelm Reich) szerepét tölti be az én fejlődésében, amely bizonyos társadalmi struktúrák létrehozásában érdekelt, s amellyel kapcsolatban az elfogadás, az ellenállás, esetenként a traumatizáció bonyolult pszichés együttese alakítja a személyiség mintázatának formálódását. Nádas memoárja ebben a szellemben tágítja tehát az emlékező én analízisét, egy olyan szövevényes családtörténet viszonyrendjébe helyezve kialakulásának feltételeit és mozgatórugóit, mely az eredet keresésének időbeli határait jóval a személyes emlékezés lehetőségei elé tolja vissza. így a Világló részletek valódi kezdőpillanata a 19. század derekára-végére tehető, Nádas apai felmenőinek, a szabadelvű magyar zsidóság kiemelkedő, az asszimilációban és a modernizációban fontos szerepeket betöltő értelmiségi figuráinak bemutatásával.1 Mezei Ernő - az ő lendületes, a tiszaeszlári per kapcsán elhangzott parlamenti beszéde 1882-ből a korabeli jegyzőkönyvek alapján meg is idéződik a műben (VR/1.146-153.) - és Mezei Mór, a zsidók emancipációjáért folyó küzdelem egyik vezéralakja jelenti az eredetanalízissel kapcsolatos első két nyomot az elbeszélő számára, akiknek körültekintő, dokumentumok, történelmi források és a családi szájhagyomány alapján történő megidézése egy lehetséges szellemi forma, világfelfogás és habitus fontos identitásajánlataként jelenik meg a memoárban. Az időbeli keret a másik oldalon is kitolódik némiképp, hiszen több utalás történik az elbeszélő szakítására a családdal, konfliktusára, majd elköltözésére Magda nevű nagynénjétől az 1960-as évek végén. E két tág határpont akár ismét hordozhat magában némi szimbolikus tartalmat, amennyiben a zsidóság emancipációs küzdelmétől a személyes emancipáció, a függetlenné válás pillanatáig húzza meg az emlékezés ívét.

A szerteágazó családi viszonyok bemutatása néhány kiemelten fontos, nagy drámai erővel megrajzolt karakter megjelenítését teszi lehetővé, akik az elbeszélő énanalízisében csomóponti szerepeket látszanak betölteni. Ezek a csodálatos plaszticitással megformált alakok nem csak a magyar, de az európai irodalom emlékezetes karakterábrázolásainak méltó társai. Mezei Ernő és Mór mellett ilyen figura az apa, Nádas László, a maga modernista nevelési elveivel, a tudás megszerzésének fontosságát hangsúlyozó pedagógiájával; a nagymama, Nussbaum Cecília kicsinyes, előítéletes, provinciális, jiddis tirádákat zengő figurája; Nádas Magda és férje, Aranyossi Pál karaktere, akik az illegalitás évei után a kommunista nómenklatúra elitjébe emelkedve szembesülnek az eszme és a valóság - Magda számára mentális összeomlást eredményező - diszkrepanciáival. És természetesen az anya, Klára alakja, aki férjével egyetemben szintén Rákosiék legfelsőbb köreihez tartozva volt képtelen szembenézni kommunisztikus elvei gyakorlati meggyalázásával, és aki egy hátborzongatóan tragikus jelenetben élete vége felé, egy általa rendezett május 1-jei felvonuláson a dísztribün előtt elhaladva mindennek ellenére torka szakadtából éltette a Pártot és Rákosit. A Világló részletek szereplőinek mindegyike - tehát nem csak e nagyszabású portrékban megelevenedő alakok - tágas összefüggésrendszerben ábrázolódik, olyan karakterként jelenik meg, amelyet Wilhelm Reich „megfagyott történelem"-nek nevez, s amelyben egy adott korszak szociológiai folyamatai merevednek meg. Nádas érzékien gazdag leírásai mintegy kiolvasztják e zárt karaktertömböket, és megmutatják - elemzik, analizálják, feltárják - azokat a társadalmi, kulturális összetevőket, amelyek bennük sűrű1 Az ükapa, Neumayer Lázár személye megbízható adatok hiányában csupán homályos és bizonytalan adatfoszlányok révén kerül említésre, az elbeszélő itt nem kevés sajnálkozással rögzíti az emlékezés határait: „Semmibe vesznek a családtörténeti szálak. Mélyebbre ezen a szálon nem látok vissza az időbe." (VR/I. 104.) E csüggedt beismerés mintha a József és testvérei kezdősorait visszhangozná: „Mélységes mély a múltnak kútja. Vagy nevezzük inkább feneketlennek? "

116