Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írások (I. rész)
kőműves páholyba, mindkét helyen a Bibliára esküszik, mert szereti az embereket és ezt a nyomorult világot. Emellett szereti a művészeteket is, különösen a festészetet, fiatalkorában tulajdonképpen festő szeretett volna lenni, de az apja komolyabb szakmára irányította. így lett vegyészmérnök, és ha már idekényszerült, tisztességgel megtanulta a mesterséget, és kitalált néhány újdonságot. Például olyan habarcsot, amely a cementmalterba keverve a falakban elszigeteli a nedvességet. Vagyis, ha az ő kotyvalékával ragasztják össze a téglákat vagy betonlapokat, a talajvíz nem szivárog fel a magasba, a falak szárazak maradnak. Ez világtalálmány, és még ma is sok pénzt hoz a házhoz. Kár, hogy erről a találmányról nem tudtak azok, akik a salétromos pincét építették... De hagyjuk ezt. Szóval jól megvagyok az öregúrral, okos ember, még így öregen is, sokat beszélgetünk a festészetről, szeretne rajzolni és festeni, hiszen már van rá ideje, csak hogy megromlott a látása, ezért csak elképzeli a festményeket. Szerinte a vizuális művészetet agyoncsapta a fénykép és a film feltalálása. Ezek az újdonságok korántsem olyan hasznosak, mint például a szigetelőhabarcs. A festők ma már legfeljebb a fogalmak ábrázolásával érvényesülhetnek. Megkért, hogy fessem meg a „Boldog öreg világot" az ő elképzelése szerint, ami úgy nézne ki, hogy zöld mezőben szilaj ló vágtat, fölötte az ég kékjében szelíd galamb röpköd. Előre kifizette a festményt. De én mostanság nem tudok mit kezdeni a zöld és a kék színekkel. Elővettem hát a szétrobbantott vörös hidat, és festettem föléje egy szürke galambot. Az öregúr a gyönge szemeivel úgysem tudja megkülönböztetni a színeket. Mielőtt megmutatnám neki, mégis elhoztam Magához a festményt. Talán azért, mert a Maga regényében, ami - ne vegye ezt hízelgésnek - tényleg jó könyv, még nem Yvettek, Zsanettek és Petrák szaladgálnak. Tulajdonképpen tanácsot szeretnék kérni. A híd alá esetleg egy foghíjas szájat rajzolnék, a száj azt énekelné, hogy „Legyen vége, nem kár érte." Hogy túlságosan érzelgős lenne, és megbontaná a kép harmóniáját? Azt hiszem, igaza van. Ne cifrázzuk a dolgot. Maradjon csak a galamb. Margitka gondja8 Ne haragudjon, uram, lehet, hogy maga másképpen vélekedik, és talán bosz- szantja pillanatnyi felindultságom, de én egyáltalán nem értem ezt a Valentin- napi giccseskedést. Mi az, hogy Valentin-nap? Mifelénk ezt a kutya sem ugatta meg, már elnézést a közönséges kifakadásért, tisztességgel megünnepeltük a karácsonyt, a húsvétot, a születésnapunkat és a névnapunkat, kényszerből a felszabadulás napját is meg május elsejét, de az ilyen botorkáló Valentin- napokat meghagytuk az angolszászoknak és másoknak a messzi országokban, vagyis azoknak, akik ilyenkor is hajlandók művirágokkal bájologni, optimálisan egészséges és optimálisan ízetlen pulykahúst, spenótot és sóskát enni, minderre azután ugyancsak egészséges és hihetetlenül pocsék sört inni, csinálják a maguk kontójára és mulatságára, ez engem egyáltalán nem zavar, feltételezem, hogy őket sem zavarja, ha én közben egészségtelen fűszeres pörköltöket és gulyásle8 Magyar Napló 1998/4., 6-7. 26
