Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 12. szám - Vári Attila: Kulcsmásoló

szerkezeti elemeit készítette. Nem vitték a frontra, amikor betöltötte a tizennyolcat, felmentést kapott, s olyan jól keresett, hogy még Budapest ostroma előtt le tudta tenni a saját lakásra az előleget. Szoba-konyhás, fürdőszobás lakrész volt, s apró teraszáról a Dunát lehetett látni. Aztán a tartozás többi része a háború utáni inflációval szépen elolvadt. Saját, tehermentes lakásában lakhatott, volt ahová befogadja szüleit.

Beilleszkedett a többiek közé, olyan volt, mint munkatársai, akiket munkás arisztokrataként emlegettek a prolibb szakmák művelői. Elegáns, kultúrát igénylő, más szakmabeliekkel nem keveredő volt ő is. Színházba, aztán már operába is járt, végigolvasta Zola műveit, amit akkor a világirodalom csúcsának tartottak az iparági olvasókörbe is eljáró idősebb szaktársai. Jól érezte köztük magát, de többre vágyott.

A béke évei nem hozták vissza igazi mestersége megbecsülését, már nem volt divat kifinomult, kovácsoltvas elemekkel díszíteni a házakat, s a gyárban maradt.

Manikűrkészletek darabjainak készítette négy évtizeden át a fémnyomáshoz szükséges matricáit géppisztolyalkatrészek helyett. Később körömvágó és fodrászollók negatívját véste acélba, s szinte fellélegzett, amikor utolsó munkáséveiben fogorvosi rendelők számára készítettek rozsdamentes eszközöket.

Amikor hazaköltözött, minden idegen volt számára. Negyven évig csak kétszer, apja és anyja temetésén járt a faluban. Szülei nála laktak, a pesti lakás külön bejáratú konyhájában, s az apja, aki éjjeliőr volt egy építőanyag-telepen, azt mondta, látni sem akarja a faluját, mert kiszántotta a téesz a szőlőjét, szét- barmolták a présházát, s lebontották még a községi bikaistállót is. Azt is fájlalta, hogy az Auschwitzba hurcolt Fáskerti úr szatócsboltját kibővítették, egybevágva az üzletet a család hajdani lakószobáival.- Elrontották a Fáskerti-villa, mi annak hívtuk, arcát is. Pedig jó kis bolt volt az valaha. A bakancsszegtől a hegedűhúrig, a fenőkőtől a szagos vízig mindent árult, nem lehetett olyasmit kérni, amit egy-két nap múlva meg ne hozatott volna - mondta az apja, s ezredszer is elmesélte, hogy Fáskerti úr, egy aratási bálra, egyetlen nap alatt újrabőröztette a városban a tangóharmonikáját, amelyet egy szerenád után vizesen tett el, s használhatatlanul szétpenészedett a tokjában. - De kenyeret nem árult, sem tejet. Az mindenkinek volt a faluban. És szalonnát sem azért nem tartott, mert zsidó volt, hanem azt sem vette volna még a kutya sem, pláné, hogy falusi ember boltba nem élelemért járt.

A hajdani szatócsboltnak a lépcsőfeljáró két oldalán oszlopokkal díszített tim- panonos homlokzatát hatalmas vaskeretes kirakat rondította el. Szinte nagyobb, volt, mint maga az épület. Már amikor hazaköltözött, akkor sem működött benne semmi. Poros, pókhálós, lecsorgó párától víznyomos üvegén át már látni sem lehetett, hogy maradt-e benne valami, ami üzletre emlékeztetne. És akkor döbbent rá igazán a falu végleges pusztulására, mert még vásott kölykök, részeg emberek sem voltak a faluban, akik csak úgy, heccből, beverték volna a többméteres üvegfelületet. Ahogy végighajtott a város felől jövet az utcán, sokszor jutott eszébe, amit anyja mesélt, hogy ünnepséget rendeztek a születésekor, s a tiszte- letes úr kézzel festett emléklapot adott nekik, azzal a felirattal, hogy községünk ezredik embere.

10