Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - Vári Attila: Kulcsmásoló
méretarányos munkáját igazgatta, de tavaly nyár óta, hogy kocsi nélkül maradt, reggeltől estig is ott ült ugyan, de már mást rajzolgatott. Azt az újabb kovácsoltvas kapu elgondolását tanulmányozta, amelybe a héber betűket akarta elhelyezni. Nyugdíjazása másnapjától, lakatos vállalkozóként, mozgóműhellyé alakított őskori kombi Trabantjával járta évekig a nagyváros utcáit. Eleinte még gázöngyújtók szelepének javítását és az újratöltésüket is vállalta, aztán már csak a kulcsmásoló gépét működtette, bár néha, talán sajnálatból, megfente öregasszonyok egyre karcsúsodó pengéjű késeit, konyhai ollóit, de minden este, mintha még mindig gyárban dolgozna, hazaindult. Betartotta a fiatalkorában megszokott hatnapos munkarendet, vasárnap pihent, de szombaton mindig dolgozott. Néhány vasárnap mégis bement a városba, anyja és apja születésnapja s haláluk évfordulója körül. A húsvét és karácsony is az istentiszteletek napjai voltak számára. A fasori református templomba járt, mint inaséveiben is, mint akkor is, amikor anyját kísérgette, de sohasem ment a szószék, az úrasztala közelébe. Mindig a bejárathoz közel állt meg, s ha a gyülekezet a negyvenkettedik zsoltárt énekelte volna, az orgona első hangjai alatt kisomfordált az ajtón. Úgy érezte, hogy a „szép híves patak" olyan hívó szó, amelyre neki válaszolnia kellene, de úgy érezte, hogy nincsenek hozzá szavai. Türelmetlenül várta a hétfőt, biztos volt benne, hogy egyszer valami olyasmi történik vele egy hétköznapon, ami megváltoztathatja hátralévő életét. Szeretett dolgozni, jó nyugdíja volt, mégis kellett a pénz arra a dologra, amit majd a remélt változás hozhat el számára. Forgalmas utcákban parkolta le műhelykocsiját. Az autó hátuljánál, a járda szélére rakott háromlábú széken, általában könyvtári könyveket, regényeket olvasgatva várta a megrendelőit. Szerette a könyveket, de otthon többnyire csak fémművességgel kapcsolatos albumai voltak, tele a híres ötvösök, kovácsmesterek remekeivel. Ha kulcsot hoztak, előbb kesztyűt húzott, aztán a zakójára felvette kék munkaköpenyét, amelynek gombjait, mert vasreszelék-mocskosak is lehettek, nem szabad kézzel gombolta be. Védőszemüvegét soha nem felejtette a munkapadon, s ha végzett, módszeresen haladva, előbb a köpenyt vetette le, aztán a szemüveg, s legvégül a cérnakesztyű került le a kezéről, miután a másolás végén a szarvasbőrrel áttörölt, műszerolajtól fényes kulcsot átadta a kliensének, hogy szabaddá tett kezével zakója belső zsebéből elővegye pincértárcáját. Csak ilyenkor mondta meg a sohasem túlzó árat. Néha kinyithatatlan ékszerdobozokat, ötvöst dicsérő fémkazettákat is hoztak hozzá, ilyenkor beült a kocsijába, a menetiránynak háttal fordított anyósülésbe, amely előtt egy doboz formájú faláda állt, s ha felnyitotta a fedelet, az asztallap látszott, amelyre műszerészsatuját szerelte, s a felnyitott tető belsejében sorakoztak, bőrszíjdarabokkal jól leszorítva, miniatűr reszelői, fogói, csavarhúzói és különleges formájú, fúrásra-feszítésre alkalmas eszközei. A hétköznapi kulcsokért nem kért sokat, de a bonyolult dolgok megoldásáért egyáltalán nem volt olcsójános. 7
