Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írások (I. rész)
Ennek természetesen sokféle oka van, de az egyik biztosan a nyelv megromlása. Tudom, hogy keresem az ok és okozati sorrendet, a tüneteket a betegséggel, de ebben a rövid jegyzetben a nyelv és az ének szépségéért és megtartó erejéért szeretnék ágálni. A csúnya, illetve a csúnyán beszélt nyelvet könnyűszerrel felejti el az ember, a muskátli pedig jószerint mégiscsak cserepes virág, amit bármikor le lehet lökni az ablak párkányáról. Nemrégen hosszabb nekrológfélét írtam egy elhunyt ismerősömről, megírtam, hogy rendes ember volt, mert tényleg rendes ember volt, de nem állhattam meg, hogy ne szúrjak közbe egy mondatot, miszerint csúnyán beszélte az anyanyelvét, úgy beszélt magyarul, mintha homokot tömtek volna a szájába. Megmondtam neki ezt életében is egyszer, széttárta karjait, mint aki nem tehet róla, a többségi nyelv előbb-utóbb megteszi a magáét, nehéz elkerülni a hatását, még a hangokat is átvesszük, a magán- és mássalhangzókat, főleg a mássalhangzókat. Kissé mélabúsan mondta ezt, közben ropogtak a homokszemek a fogai között, én meg arra gondoltam, hogy talán nem is kellett volna rászólnom, hiszen beteg volt már akkor szegény, és én tudtam, hogy hamarosan meg fog halni. Sok emberre rá kellene szólnom, azt meg úgysem tehetem. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy Vajdaságban minden magyar csúnyán beszéli az anyanyelvét, és hogy muskátlizenére búsul vagy vigad. És hogy aztán még, mondjuk, Magyarországon is jó üzletet csinál muskátlilemezével, hiszen teheti, mert van rá igény. Hallottam szép beszédet is eleget, élvezettel hallgattam az embereket, akik szépen énekelték a népdalokat. Nekem eléggé reszelős a hangom, nem tudok szépen énekelni, könyveket írok, ehhez valamelyest értek, ezzel próbálom kimosni a homokszemeket a fogak közül. A cserepes virágokat meg nem kedvelem túlságosan, mert könnyen lelökhetők az ablakpárkányról, vagy akár maguktól is leeshetnek. Gumicsizmák és zongora3 Régen, egy csapadékos őszön, melyet rendkívül kemény tél követett, egy szerelőműhelyben felejtettem magam. Szűk kis műhely volt ez, a megfelelő szerszámokkal, ezenkívül telezsúfolva javításra váró kerékpárokkal, varrógépekkel és gumicsizmákkal. Bartha mesteré volt a műhely, hozzá szegődtem el részben kényszerből, részben saját ötletemtől vezérelve, merthogy abban az időben nagyon szerettem volna megtanulni kerékpárt és varrógépet javítani. Nem tanultam meg. Bartha mester ugyan megpróbálkozott velem, megmutatott minden megmutathatót, elnézte, ahogy babrálok az alkatrészekkel, aztán rezignáltan azt mondta:- Ragaszd inkább a gumicsizmákat! O a fejébe csapta asztrakán sapkáját, és elment valahová, én meg ragasztgat- tam a gumicsizmákat. Egyébként is, ahogy múlott az ősz és közeledett a tél, megcsappant a kerékpárok és a varrógépek száma, ellenben rengeteg lyukas 3 Új Szó 1986. január 31., 13. (Gumicsizma és zongora címmel jelent meg itt.) 11
