Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - Kántor Lajos: A mutató kilendül
Kántor Lajos A mutató kilendül* Valahogy kikerülni az intenzívről. A szörnyű éjszaka után, amelyiken meg akartak ölni. Nem a műtét utáni első éjszakáról beszélek, azt öntudatlanul végigaludtam. A mostani a harmadik vagy a negyedik volt, a majdnem gyilkosságé. Én gyilkoltam volna, ha lett volna erőm. Felállni is alig tudtam, bennem csövekkel, huzalokkal, rám kötve a szégyenletes műanyag zacskó. Szédülök, de ki kell mennem. Hozzám rohan két nővér.- Maga megőrült? — Elegem van a határon túliakból. Hogy jön ez ide? Talán azt is hozzátette ez a második, hogy jobban értsem: az erdélyiekből. Ettől magamhoz térhetnék, de igazából csak reggel rendezem össze az éjszaka történteket. Mintha egy pincehelyiségbe vittek volna le, körös-körül sok ágy, frissen operáltakkal. Az éjszakai nővér lemosott, beadta a gyógyszereket, elaludtam. Aztán felgyújtják a villanyt, nézik a monitort, nyilván felugrott a vérnyomásom (kétszáz?), valószínűleg a cukorszintem is, ez a négyes by-pass következtében lehetséges (felkészítettek rá a műtét előtti este), mindenfélét, véroldót pluszban, inzulint bejuttatnak a vérembe, egyre jobban szédülök, visszafektetnek, belealszom a szédülésbe. Percek múlva (fél óra telt el?) felébredek, akkor állok fel, nem tudom, hol vagyok, lépni nem hagynak, visszafektetnek. Reggel szerencsére már nincsenek ott az éjszakai nővérek (az egyik azzal kérkedett, hogy ő milyen okos), a már ismerős kardiológus jön az ágyamhoz. Visszakerültem a pincéből? Később az Erdély-szerető professzor, a sebészem is meglátogat, biztat, hogy délben levisznek az osztályra. Mégsem. Hallanak valamit a tüdőmön. Újabb készüléket tolnak az ágyamhoz, fújnom kell bele, amíg a mutató ki nem lendül a kellő mértékig, újra meg újra. Maradnom kell, a fenyegető jeleknek előbb el kell tűnniük. Ezzel telik a délelőtt. Az intenzív velem (is) foglalkozó orvosa vissza-visszatér, ám még mindig hall valamit a hátamat kopogtatva, tehát hajthatatlan. Csakhogy én is. Fújok akármennyit a masinába, engedjenek le az osztályra. A professzor úr megígérte. Még egy éjszakát a pincében nem bírok ki. Kántor Lajos 2017 júliusában, 80 éves korában elhunyt. Utolsó szerkesztőségünknek küldött írásával búcsúzunk Tőle. (A Szerk.) * Részlet a Kakas és kereszt című készülő könyvből 17
