Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 10. szám - Csikós Gábor: „A megye területén a rémhírek özöne van”
Ezek sorába illeszkedik a rémhír, amely még a viszonylag szabadabb levegőjű korszakokban is virult, vélhetően attól a körülménytől is megtámogatva, hogy szóbelisége folytán nagyobb sikerre számíthatott az írott szóval szemben bizalmatlan népesség22 körében. 1909-ben Bata Miska jövendőmondó például azzal járta a tanyákat, hogy Jászszentandrás is Messina sorsára jut majd: az 1908-as olasz földrengés mélyen megragadhatta az emberek képzeletét.23 A parasztságot érő hírek Elképzelhető ezek után, milyen intenzitással törtek fel a rémhírek egy olyan rendszer kiépülésekor, amelynek ideológiája a hagyományos paraszti világ felszámolását tűzte ki célul. Mielőtt azonban ezek tárgyalásra kerülnének, érdemes egy ritkábban felemlegetett tényezőt is figyelembe venni. Nevezetesen, hogy a híresztelések nem csak a parasztoktól indultak ki, a kommunikáció legalábbis kétirányú. Már a két világháború közötti sajtó is a szovjet viszonyokkal rémisztgette a magyar falvak lakosságát. így 1936-ban a Jászvidék egy húszévi orosz hadifogságból hazatért honvéd beszámolóját közölte: „A kommunisták a földosztás ígéretével csábították a szovjet szolgálatába a parasztságot, de amikor megerősödtek, mindenkitől elvettek mindent."2* De ugyanilyen példának hozható a Budapesti Hírlap egyik 1930-as cikke is: „Sztálin, akinek véres brutalitása felülmúlja a hírhedt Rettenetes Ivánét is, az ipari munkások ezreit küldötte ki a kidákok megrendszabályozására. Felbiztatta a falu szegényeit...., hogy raboljanak, fosztogassanak és gyilkoljanak szabadon a kisgazdák birtokain. Fennen hangoztatta, hogy a kulákokat meg kell semmisíteni. "25 Ezt a hiszterizáló hangnemet a világháború még jobban felerősítette. A jászsági sajtó repülőgépek által megmérgezett gyümölcsterméssel26 és tífuszbacilusokkal átitatott röplapokkal27 riogatta olvasóit, és azzal, hogy a háború után „hatványozottan véres purimra" készül a zsidóság.28 A rémhírek nem csendesedtek el a fegyverekkel együtt. Bár a Horthy- kor sajtóját sem lehet éppen kiegyensúlyozottsággal jellemezni, de a különböző világnézetű lapok mégis megadták a választás lehetőségét, és az egyes lapok kritikai hangnemet is megengedtek. A kommunista korszakban viszont az egy kaptafára készült, párt által irányított megyei és országos sajtó a párt, és vele az ország sikerei mellett az ellenség mesterkedéseit harsogta. Az állami hírmonopóliumra adott válasz, a rémhír másik nyilvánosságot teremtett, mely a közelmúlt eseményeinek közösség általi értelmezését adták. 22 A népszámlálás adati szerint a Felsőjászsági járásban csak 1900 körül kerültek többségbe az írni- olvasni tudók (51,1%), de még 1920-ban is 69% volt. A Budakörnyéki járásban ennél nagyobb volt az arány: már 1880-ban is 61,3%, 1920-ban pedig több mint 80. Az országos átlag 1900-ban 49,6, 1920- ban pedig 76,4%. Természetesen nem érdemes a számokat abszolutizálni, sem értékítélet vonatkozási alapjának tekinteni. Huizingával mondhatjuk: „a kultúra fokát az analfabétizmus visszafejlődéséből leolvasni, túlhaladott idő naivitása. Az iskolai tudás bizonyos mennyisége még semmiképp sem biztosítja a kultúra birtoklását." (Huizinga, 1991: 150.) A parasztság viszonya a polgári kultúrához legalábbis ellentmondásos volt: mint a finn példa mutatta, a parasztok, ha tehették, olvastak könyvet, de pénzt már ritkán adtak ki rá. (Korhonen, 1985; Gunst, 1985: 545-548.) 23 lászárokszállás és Vidéke 1909. VI. 19. 24 Jászvidék 1936. IX. 24.: Szovjet paradicsomból 25 Budapesti Hírlap 1930. 26 jászvidék, 1944. augusztus 26. (24) 36. 27 lászvidék, 1944. május 13. (24) 20. 28 lászvidék, 1944. augusztus 26. (24) 36. 65
