Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 1. szám - Fekete J. József: Sándor Iván utóbbi könyveiről
elveszíti hatékonyságát. Ennek megakadályozását, a megalapozott szakmaiságot biztosító képzés, a társadalmi felépítmény érdemleges működésének megteremtését - egyszerűen fogalmazva - ezeknek a politikai frontvonalak alóli kivonásában vizionálja, természetesen a történelmi tapasztalatok ismeretében a majdani, többpárti képviseleti demokráciában (1989 márciusában írt sorai szerint) is kételyekkel övezve tudja elképzelni. A Napló visszatérő csomósodási pontjai 1918-1919, 1944, 1956, 1989, Poszler György, Balassa Péter, Lengyel József, Lengyel László, Tamás Gáspár Miklós, Johan Huizinga és Julien Benda, illetve más gondolkodók írásai, a vizionált utak végén fölbukkanó zsákutcák, az elhallgatások és elhazudások, a vállalások és elutasítások, a derékba tört akarások, a „szisztematikus zűrzavar", ezek köré vonja be az adott hónap politikai eseményeit, a szerző aktuális és korábbi olvasmányélményeit, híradásokat és újságcikkeket, amivel számos irányba indítja töprengéseinek vezérszálait. 1989-es naplójának végén az illúziót- lanságát fogalmazza meg: „A kérdés: lehet-e még diófákat ültetni?" (107.) Ettől a gondolattól folytatja egy költői kérdés felvetését 1990-es naplójának elején: „hogyan lehet egyszer a végét vetni annak, hogy örökösen mindent mindig elölről kell kezdeni". (113.) Sándor Ivánt igazolják a 2016. március 15-i, Budapesten történt események: ünneplés az egyik oldalon, tüntetés a másikon, az ellenzéki pártok egymástól eltérő állásfoglalása. A miniszterelnök a nemzet egységéről beszél, az ellenzék szerint Orbán Viktor és kormánya hátat fordított a nemzetnek, elárulta a magyarságot. Úgy vélhetnénk, politikai patronpuffogtatás az egész, de nem az, hanem azoknak az okoknak a folyománya, amelyeket Sándor Iván esszéiben történetvizsgálata, a történelemtapasztalatok, hatásmechanizmusok abszolválása és társadalompszichológiai elemzése, politikatörténeti analízise nyomán origóként tapint ki. Leegyszerűsítve a másság köré vonja gondolatmenetét, ami a múlt században lángoló antiszemitizmus után a nemzetállamok létrehozásának óhaja mentén nemzeti, faj vallási stb. intoleranciába csapott át, a mindenféle mássággal szembeni türelmetlenségbe, miközben ezen mozgalmak működtetői szem elől tévesztették, hogy ők maguk is a mások kategóriájába jutottak, ebből következően, a zsidók kirekesztése elvének mentén maguk is „zsidókká" váltak, a zsidó kirekesztettség és a zsidó félelem eluralkodott egész Európán, hiszen mindenki „zsidóvá" vált valamilyen szempontból, külön tekintettel a külhoni magyarságra. A mássággal szembeni türelmetlenség tehát egyfelől vakság, mert nem látja önnön másságát, ami valamilyen szinten, valamilyen szférában megkülönböztetettként, gyűlölendőként mutatja magát. Van-e esély a homogenizálódásra, a történelem során választott, bedőlt magyar utak egységre vezető harmonizálására? Az eddigi tapasztalatok alapján nincsen, zanzásíthatnám Sándor Iván bőven kifejtett válaszát: „Valami nem tud véget érni, miközben valami elkezdődött." (171. o.) Bővebben: „Végre lehetne okulni százötven esztendő magyar történelméből. De mintha aligha... A személyes históriai-metafizikai lét egysége visszavonhatatlanul széttört. Lélek és tudat ebben a magárahagyottságban roncsolódik tovább." (167.) George Orwell 1949-ben megjelent, 1984 című disztópiájában leírta, hogy a Párt, vagyis a mindenkori hatalom metonímiája képes visszanyúlni a múltba, s onnét eseményeket töröl ki, tesz érvénytelenné vagy manipulálja azokat saját jelentéstartalmukkal ellenkező megnyilvánulássá. Ezt a tapasztalatot, amit a fasizmus és a kommunista diktatúra közelmúltja hozott, Sándor Iván a mára kivetítve igyekszik megérteni, illetve a mából vett példákkal élve megértetni olvasójával, megfeleltetve egymással a múlttá minősült és a megélt történelmet. A kétségeket és reménykedést, a kiábrándulást és az elkeseredett megoldáskeresést megfogalmazó 1989-1991-es naplókra, esszékre 25 év után reflektáló, csonka 2014-es napló alapgondolata, hogy voltaképpen ismét mindent újra kell kezdenünk, képtelenek vagyunk megtalálni a módját ennek a kényszerű elölről kezdések 107
