Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 10. szám - Gergely Ágnes: Egy urbánus főhajtása
fillér napszámér. Úgyhogy kerestek karácsony előtt egy pengő hatvanat, azér mán lehetett három-négy kila húst venni. De nem mindig volt otthon gátépítés vagy csatornázás. Néha el kellett menni messzire: többet mentünk munka után, mint amennyit dógoztunk. .. .Könyörtelen élet vót. Asó-lapát-csákánnyal elindútunk, én egyszer háromszázhetven kilométert gyalogoltam Majoros Vendel komámmal, mire végre Ajkán kaptunk munkát. [...] Az út szélin aludtunk, [...] ahun ért bennünköt az este. [...] Vasútat is építettünk. [...] Mikor visszakaptuk Erdélyt 940-be, mentünk vasútat építeni. Készűtek a háborúra ott is. [...] A háború alatt lett munka. Vót kubikmunka Recsken is, lőszerkomrákot építettünk bele a kősziklába. Nem tudom, miről nehezebb olvasni: arról, hogy a Ferihegyi repülőtéren, az 1944-es bombázás alatt egymás után halnak meg a kubikosok, vagy arról, hogy egyáltalán nem kapnak munkát, hogy Várpalotától gyalogolnak haza Endrődig, és kis híján éhen halnak. Nem tudom, mi fekszi meg jobban az ember lelkiismeretét. XAszonta apám - beszéli az egyik kubikos -, hogy mikor Kolombusz feltanáta Amerikát, mán ott is vótak endrődi kubikosok. De ez így is vót, akármerre mentünk, endrődi kubikos mindenütt vót. [...] Azután oszt megszoktuk ezt az életet, úgy vótunk vele, mint a féreg, aki a tormába belemegyen, aszitte az is, hogy csak abba jó. Ez filozófia is, költészet is. Amíg nincs kézzelfoghatóbb segítség. XA summások élete más volt, mint a kubikosoké, nem kellett lőszerkamrákat építeniük a kősziklába, de a női derekat a répaegyelés is megviseli. Az endrődi summáslányok többnyire az alföldi kisbirtokokra szerződtek, de eljutottak a dunántúli nagybirtokokra is. Ríva, de mentünk, kellett a kereset. Engem édesapám megöregített két évvel, hogy felvegyenek. Vót olyan is, hogy másnak a munkakönyvibe bújtunk el, hogy mehessünk. [...] Csak úgy csapkodták a kezüköt a majorba a zirci apátságba az asszonyok: - Hogy engedhetett el ilyen gyerekeket az anyjuk dógozni? Úgy, hogy muszáj vót. Summások vótunk két hónapig, meg hat hónapig, mikor hogy vót munka, mikor hogy kellettünk. [...] A hatalmas répatáblák, mint a tenger, nem láttuk a végit. Cukorrépa, marharépa. [...] Megkezdtük hajnalba, csinátuk naplementig. Oszt kétrét (földig hajolva)! Reggeltű estig, mindég csak kétrét! [...] Máj' ki szakadt a hasunk, a derekunk, csupa görcs vót a kezünk. Mégsem emlékeznek rossz szívvel az asszonyok a summás időkre. Mindenütt szerették az endrődi summásokot, végtelen szerették. Tiszták vótak, jól dógoztak, meg sokat. [...] Még az intéző előtt is tekintélyünk vót, nem vótunk lenézve, másképp beszélt velünk, mint azokkal az elhanyagolt jányokkal, azok nem endrődiek vótak. ... Szerettük a fődet. Én mindég abba vótam. Szerettem a fődet, mer él. [...] Mer, ugye, hiába nem a mienk vót, de csak attú gyarapodott, hogy mink kapátuk, mink egyeltük, ettű lett minden nappal nagyobb, szebb, ettű hajtott, ettű vót több levele. Ady Endre ír erről a fajta büszkeségről A grófi szérűnkén, ha más előjellel is: Siratják a semmit, a másét... 18
