Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 10. szám - Tornai József: Az ördögkáromló

Csörgőkígyó-avar

Öreg fa nem szül gyümölcsöt, én is hiába égetem a fejem, agyamban egyetlen vers ünnepe sem töri föl a hétköznapok

üres burkát, be van zárva a hallgatásba minden elfelejtett emlékem is. Fogoly vagyok, lesek ki ablakomon, s látom, az eső-keselyűk szárnyától

hogy vergődnek a fenyők, nyárfák a Vadgalamb-tisztáson, hol azelőtt a tüzet raktam, és a Nap keze vesszőzött.

Soha többé, soha többé nem altat kint a vadon, nem csodálhatom a telihold üdvözletét, sárgarigók sem ráznak föl zenekarukkal hajnalban áfák csúcsairól,

fácánkakasok sem álmodnak nekem alkonyatot, nem ereszkedek le a Dunába soha többé a sás, szittyó kapuin, nem szabadítom ki a sikló szájában jajongó kecskebékát,

ősz közeledtén sem hallgatom a zöld szélrohamokat, zivatar őrült dühét a tipi vásznán, arra festett kitárt szárnyú sast barátom keze, fiammal sem heverek a kis

lángok táncán ámulva félmeztelenül éjszaka.

Hej, ilyen száradt izmokkal nem taposom már le-föl a homokos gyökér-ösvényeket.

Erdők hitehagyottja vagyok.

Jaj, krisztustövis-fák véres áldozata, míg az se leszek. Csörgőkígyó-avar fölöttem.