Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Füzi László: A világ változása
Fűzi László A világ változása IV. rész Az egyes ember és a saját korának történelme, a később történelminek bizonyuló események közötti kapcsolatnak számos változata létezik. Volt, van, hogy az egyént eszközként használta-használja a történelem, eszközként, aztán elpusztította-elpusztítja, vagy félig roncsként dobta-dobja vissza a civil világba. A huszadik század története elég példát szolgáltatott erre, ahogyan ezt teszi a még éppen csak elkezdődött huszonegyedik század is. Volt az is, hogy az az egy ember, aki éppen a maga életét élte, tudomást sem szerzett arról, hogy tőle valamekkora távolságban történelmi változásokat eredményező események történtek. S volt, amikor egy-egy társadalom tagjainak döntő többsége a változások mellé állt, részvételével, vagy akár csak hangtalan támogatásával segítette a történelmi eseményekben szerepet vállalókat. Igen, akár hangtalan támogatásával, mert a változások valahonnét a mélyből jöttek. Ez az utóbbi változat általában a forradalmakra jellemző. A forradalmakban van szükség tömegekre, támogatókra. Ezerkilencszáznyolcvankilencben, bár a forradalmakra jellemző, az iskolában tanult történéssorokra nem került sor, Magyarországon és a többi keleteurópai országban is, minden változás a tömegek akaratával s támogatásával történt meg. Ekkor tapasztalhattuk meg, hogy van, amikor nem a történelem használja fel az embert, hanem az ember, akár az önmagában álló ember is formálhatja a történelmet. Itt és ekkor következett be az a ritka állapot, hogy a hétköznapokat megélő ember számára sem vesztette érvényét a történelem. Pár hete nálamnál fiatalabb művészekkel, fotóriporterrel, animációs rendezővel beszélgettem. Egy kiállítás megnyitója után voltunk, már túlestünk a képekről való meditáláson, de a résztvevők közül még senki nem akart hazamenni. Szeretem ezeket a lassan más témákat felszínre hozó beszélgetéseket, ilyenkor hirtelen megnyílnak az emberek, s olyanokról is szót ejtenek, amelyekről máskor, mondjuk, a futó találkozásokon nem beszélnek. Nem tudom már, miért került elő ezerkilencszáznyolcvankilenc és a rendszerváltás. Beszélgetőtársaim nyolcvankilenc körül fejezhették be egyetemi-főiskolai éveiket, történelemről, politikáról soha nem beszélgettem velük, most szinte azonnal mondták, az volt életük legfontosabb eseménye, mindenről tudtak, mindenről olvastak és mindenben benne voltak. Nem lehettek mindenben benne, természetesen, ahogyan én sem voltam, és nem is lehettem mindenben benne, de mert valóban mindenről olvastunk és mindent meghallgattunk, ezért érzékeltünk minden történést - mintha valóban mindenben benne lettünk volna. 30
