Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Füzi László: A világ változása (III. rész)
Mehetnék tovább, Babits Esti kérdése, A második ének, Kosztolányi nagy versei, József Attila, Radnóti Miklós mélyről felszakadó szerelmes versei, Márai Halotti beszéde, Illyéstől a Szekszárd felé, vagy az Egy mondat a zsarnokságról, Buda Ferenc Ne rejtőzz el című verse, de a Szürkeszemű is, és mások nagy versei számomra nem csupán nyelvi képződmények. A természeti jelenségek sajátosságaival mérem őket, általam nem ismert törvények révén teremtődtek meg, s mintha az örök időtől léteznének, ahogy reményeim szerint léteznek is az örök időkig, mondom. 21. Létezik-e az örök időkig kifejezés tartalma?, kérdezem. Szeretném, ha az említett versek léteznének az örök időkben, s lenne, aki olvasná őket, válaszolom a kérdésemre. Szeretném, ha léteznének, mondom ismét, de most, az újabb időkben, ezen nem a politikai értelemben vett újabb időket értem, hanem a civilizáció működése szerinti értelemben újabb időket, az értékek eltűnését, eltemetődését látom. Az idő korábban is végezte a maga munkáját, most azonban másról, egészen másról van szó. Régebben még létezett az emlékezet, a magánemlékezet, a közösségi emlékezet, a kulturális emlékezet, s az irodalmi emlékezet is. Mára az emlékezet eltűnt az életünkből, ahogyan a jövőre való rágondolás is, minden a jelenről szól, mondom. 22. Kilencvenben-kilencvenegyben mindig figyeltünk mindenre, amire lehetett, új hírek, könyvek, újságok kavarogtak körülöttünk. A változások korábban elképzelhetetlenek és folyamatosak voltak. Nem csak a napi történések foglalkoztattak bennünket, a múlt felé is folyamatosan tágult a világunk, mondom. Egy ideig a történelem mintha újra társa lett volna a jelennek, korábban ki nem adott könyvek kerültek elő, új emlékezések születtek, addig nem látott összefüggések mutatták meg magukat, valóságos szellemi kavalkád vett bennünket körül. Abban, hogy a napi újdonságok lekötötték az érdeklődésünket, az Ady olvasása óta belénk plántálódott ösztönt követtük, a ma, a mindenkori jelen megismerésére késztető ösztönt, mondom. 23. írás közbeni elakadásaimat, az akkortól megnyíló töprengéseimet egyetlen kérdés uralja, az, hogy miért nem vállaltam az átalakulás időszakában, s akár azt követően is, nagyobb közéleti szerepet. Bár a politikai erőtértől mindig távol tartottam magam, az akkori idők politikához préselő erejét jelzi, hogy ezt a kérdést még ma is felteszem magamnak, mondom. Az akkori változásokat az idő tovább már nem késhető mozdulásából 257
