Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Füzi László: A világ változása (III. rész)
nehéz ügy, legalább annyira, mint a cenzúra világa —, de ezen túl nem mentheted fel magad semmiféle művészi hitványság alól!" Sándor Iván mondta, hazatérésem után: „Most kellene egy nagy tanulmányt írni, Németh László Magyarok Romániában című írásához hasonlót." 15. A fentebb idézett részekből is érezhető, hogy Erdélyben, Bukarestben, mindenütt, ahol jártunk, a magam kérdéseire találtam rá, azokhoz tértem vissza, mondom. Nyolcvankilenc súlya, jelentősége, még a mítosza is megkérdőjelezhetetlen volt számomra, még akkor is, ha a haszonélvezői már a kezdetekkor megjelentek. Én is azt gondoltam, hogy az átalakulás erkölcsi tisztulást hoz magával, úgy, hogy az erkölcstelen művek (művek?) hitele örökre megkérdőjeleződik, azóta persze én is látom, hogy művészi hitványság sem tűnt el a világból, mondom. Önmagában is érdekes volt Sándor Iván megjegyzése, mondom. Akkor hirtelen azt válaszoltam a telefonban elhangzó mondatra, hogy most, értsd, akkor, nem lehet ilyen átfogó írást írni, minden mozgásban, átalakulóban van, aligha lehet azt a kavargást állóképben rögzíteni. Most azt mondanám, hogy a jelzetthez hasonló tanulmány megírható lenne, de nem tanácsadásként, iránykijelölésként, Németh László úti esszéje tartalmazott ilyen jellegű utalásokat is, hanem helyzetelemzésként, leginkább helyzettudatosító írásként, hogy tudjuk azt, most már más területekről is beszélek, hogy éppen hol vagyunk, mi vesz bennünket körül. Az írói esszé, tanulmány önmagában már nem tud hatni a világ mozgására, mondom. 16. Ennek az útnak az eddig említett összefüggésekbe nem illeszkedő mozzanata is volt. A Látó szerkesztőségéből Gálfalvi Gyuri elkísért bennünket Székely Jánoshoz. Székely János akkor már nem dolgozott a Látónál, nyugdíjas volt, ugyanakkor a szerkesztőségen belül, és nyilván azon kívül is, tisztelet övezte, Gyuri írt is arról, hogy félbeszakadt szerkesztőségi beszélgetéseik pótlására elkezdték egymást látogatni. Ilyen látogatásra kísértük el Gálfalvi Gyurkát, s pár óra alatt ízelítőt kaptunk Székely János világából, mondom. Székely János munkáiból olvastam azt, amit olvastam. Olvastam az Egy rögeszme genezise című kötetét, a könyv ezerkilencszázhetvennyolcban jelent meg, a rögeszme kifejezés Székely Jánosnak arra a tételére utal, hogy a művészet léte Auschwitz után már anakronizmusnak számít, a művészet pusztulásra ítéltetett. A könyvben egyébként kiváló esszéket találunk írókról, költőkről és versekről, képekről. Olvastam A nyugati hadtest című könyvét, Bogdán Lászlótól kaptam meg azzal, hogy feltétlenül olvassam el, azóta párszor már újraolvastam ezt az állandóan 252
