Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)

tései is olyanok, „amilyeneket én soha nem írtam le. "61 Mindez természetesen nem igaz, de legalábbis nem valószínű, hogy bárki így tett volna egy akkor szinte teljesen ismeretlen és fiatal újságíró nevével, írásaival. Ugyanakkor Márai írásai időnként megelőlegezik a későbbi tépelődő, az élettel szemben védelmet kereső gondolkodót. Erre tanúbizonyság 1919-es naplója, melynek szeptember 7-i bejegyzése az elmúlt hónapok eseményeinek csendes reflexiója: „Nagyon szerencsétlenek vagyunk, és nagyon sokat szenvedünk, nyilván fölöslegesen; az egyén szenvedései, érzések és keserves megismerések kínjai, s a tömegbe sodort ember rejtélyes erőfeszítései egyforma kínok. Az életet élni nagyon ritkán lehet, legtöbbször az egyetlen metódus az, hogy védekezünk ellene. [...]...minden megmaradt hitemmel, minden tudásommal, minden képességemmel hiszem, hogy az élet minden feladata közül egyetlen egy van csak, amiért igazán érdemes élni: költőnek lenni az.''62

4. A berlini és párizsi tudósító (1919-1928)

...mindenki „bevonult a rovatba" előbb-utóbb, s egy kissé mindenkire úgy néztem, mint akiből még cikkanyag lehet egy napon. Ez a szemlélet nem előkelő; de a gyakorlatban ez az újságírás... (Egy polgár vallomásai)63

A napilap volt Márai korának legnépszerűbb információs eszköze, ezért az üzletpolitika megkívánta az olvasmányosság mellett a színvonalas újságírást is. Ebben az időben (nemre-rangra való tekintet nélkül) a kávéházba járó emberek újságolvasók is voltak. (A New York kávéház, vendégei kedvéért, több száz lapot járatott.) Jól jellemzi ezt a Buchmendel rövid, bécsi kávéházat leíró részlete: „...polgári hely, telezsúfolva kisemberekkel, akik több újságot fogyasztanak, mint süteményt."64 Márai (és a hozzá hasonló alkotók) számára a kávéház az alkotás színhelye is, ahol minden bizonnyal sok tárcája és cikke született meg a több ezerből: a kávéház olyan környezet, ami „talajt" adott az íráshoz, elősegítette a másnapi, vonal alatti írások megszületését, nem beszélve a miliő ihletadó, témát kínáló voltáról. Az író tárcáinak jó része (különösen 1936-ig) ugyanolyan csevegő hangú, mint amilyen egy kávéház hétköznapi élete; mindez német- és franciaországi évei alatt alakult ki.

a) A német időszak cikkei (1919-1923)

Tény, hogy az előbb Németországban, majd Párizsban élő író számára az utazás, mint élmény, életeleme és írásai ihletője lesz: nem lakni megy egy városba, hanem megismerni — és elhagyni azt. Németországban elsősorban a vesztes háború utáni német lélek állapota, mélységei, válságai és magára találása érdekelte a fiatal Márait. Ez tökéletesen beleillett saját identitáskeresésébe és akkori írói elképzeléseibe, hiszen (említettük) először költőnek, majd elsősorban mindent feltárni és megértetni akaró újságírónak tartotta magát: „Az újságírás számomra - az első pillanattól, mihelyst elragadott - egyértelmű volt az idővel, amelyben élek, mely számomra személyhez kötött élmény, kitérni előle nem lehet, s minden egyformán fontos, érdekes, minden együtt és egyszerre, »közlésre érdemes«".65 Ez volt a már fiatalon is „újságba író" Márai ars poeticája, és ez volt a később sokszor csak „térfogától Egyedül Vagyunk, i. h.

62 Napló 1919. = Új Élet, 1919. 1. sz. 12.

63 Egy polgár vallomásai. Bp. 1935. 297.

64 Stefan Zweig: Könyves Mendel. = Menekülés a homályba. Bp. 1988. 388.

65 Egy polgár vallomásai II. Bp. 1935. 42.

72