Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)

József 85. születésnapja alkalmából: „Tépett ruhájú, sáros, véres katonák kiáltanak ma hurrá-t, és nincs a ceremóniamesternek olyan fényes, szemkápráztató szertartása, ami drágább, fényesebb, értékesebb lenne ezeknek a sáros embereknek hörgő éljenénél. Tudom, ez eszébe jut a schönbrunni kastélyban is a 85 éves, ünnepelt öreg embernek, és ha erre gondol, könny fogja elborítani a két jósá­gos, kék szemét..." Bátor és stílusos kamasz író, akinek ahhoz is mersze kellett legyen, hogy premontrei tanáraival (pl. Vécsey Özsébbel, a későbbi Vécsey Zoltánnal44, és Stuhlmann Patrik45 igazgatóval) egy lapban jelenhessen meg e néhány cikk.46 47 Némelyik cikk egészen jellegzetes stílusú már, érthető, hogy a Morvái Sámuel néven működő laptulajdonos Matzner Samu, későbbi apósa, engedte azok közlését az ekkor még meglehetősen kevés irodalmi tárgyú cikket tartalmazó napilapban. A kamasz szer­ző témáit leginkább a háború adja, csak három olyan van e korai zsengék között, mely kassai életkép dinnyevásárlásról, iskolakezdésről. Jegygyűrű című rövid írása jellegében már hordozza az érett, felnőtt újságíró alkotói módszerét, a hétköznapi eseményt fel­használó, azon keresztül tanító publicistáét: a kassai rendőrségre beküldtek egy levelet a harctérről, melyhez mellékeltek egy gyűrűt, amit a harcmezőn a blúzába bevarrva talált egy tartalékos hadnagy, aki visszaküldte a rendőrségnek a „Juliska" bevésést tartalmazó tárgyat. A háborús viszonyok között sem hétköznapi eset kapcsán rövid eszmefuttatás végén így fogalmazza meg következtetését: „...a gyűrű megmaradt, túlélte a gazdáját, mert a gazda talán gondolt arra, hogy a gyűrűt egy erősebb anyagból készítette az aranyműves, mint őt a jó Isten, és bevarrta a csukaszürke kabátba Juliska aranyba vésett fogadalmát. A blúz aztán egy ide­gen emberhez került, az idegen ember megtalálta a gyűrűt, és elküldte a rendőrségre. Csakugyan, csodálatos az, hogy amit mi magunk csinálunk, az túlél néha minket is..."i7 b) 1919. Ez az időszak a kísérletezés ideje írással, műfajjal, stílussal, melyben döntő szerep jut kialakulatlan, ifjúian hektikus életmódjának. Utóbbit statisztikailag is jelzi, hogy egy éven belül három helyre volt bejelentve, s volt olyan lakás is, ahonnan ki sem jelentke­zett.48 Ebbe az életmódba „érkezik" a Tanácsköztársaság, s általa az újságírás lehetősége. Mihályi Ödönnel együtt vesz részt az eseményekben: publicistája lesz a Vörös Lobogó című politikai-kritikai hetilapnak és munkatársa a II. hadtest sajtóosztályának. A két ifjút agitá- lási szándékkal küldték vidékre: a proletárdiktatúra intézkedéseinek elfogadtatása érdeké­ben azt kellett volna megértetniük az ottani lakossággal, hogy a rekvirálások a városlakók megsegítése érdekében szükségesek. A Dunántúlt (Székesfehérvár, Balatonaliga), majd a Kiskunságot járva riportot készít a Bajához közeli Érsekcsanádon49, Kiskőrösön megnézi Petőfi szobáját50, Jánoshalmán, Miskén jár, az írók direktóriumáról ír51, meglátogatja Fabik 44 Vécsey Zoltán (1892-1984) premontrei szerzetes, író, geográfus; 1919-ben elhagyta a rendet. 45 Stuhlmann Patrik Vencel (1871-1951) premontrei szerzetes, tanár, 1924-től a gödöllői rendház főnöke. 46 Ez legalábbis megkérdőjelezi egy évvel későbbi, Salamon Ákos álnéven írt novellájának premontreiek általi „jutalmazását" (tiltott volt a lapokban való publikálás a diákoknak), az intézményből való eltanácsolást vagy kétségessé teszi, hogy tényleg a Pesti Hírlapban megjelent pályadíjgyőztes elbeszélés volt-e a kassai gimnáziumból való eltanácsolásának igazi oka. 47 Felsőmagyarország, 1915. aug. 22. 215. sz. 2. Az író első cikkeit közli teljes szöveggel, magyarázatokkal az írásokat megtaláló Ötvös Anna (Márai Sándor életművének feldolgozása... = Irodalmi Szemle, 2012. máj., 5. sz. 3-14.; 2012. aug., 8. sz. 4-7.) 48 PIM Kézirattár, GYNSZ 2002/23/9. 49 Magyarország, 1919. ápr. 20. 94. sz. 2-3. 50 Magyarország 1919. ápr. 24. 97. 6. 51 Vörös Lobogó, 1919. márc. 28. 13. sz. 6-7. 70

Next

/
Thumbnails
Contents