Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - „Mostanában megtanultunk álmodni a jövőről” (Ailer Piroskával Rigó Róbert beszélget)
hallgató számában mit fog jelenteni? Vagy csak megváltozik a neve, kicseréljük a cégtáblát, a pecséteket, hogy eddig főiskola volt és most már egyetem lesz, és nagyjából minden marad a régiben ? Ezzel a lépéssel azért újabb lehetőségek, kapuk nyílhatnak meg. Van-e erre vonatkozó konkrét elképzelés az intézményfejlesztési tervben (IFT)?- Azért nem egyszerű válaszolni, mert az, hogy mi egyetemmé válunk, az jogilag egyik napról a másikra fog megtörténni. Egy beszédemben mondtam, hogy június 30-án a főiskoláról megyünk haza, és július 1-jén az egyetemre jövünk be, ilyen értelemben ez „elvágólag" értendő. A felsőoktatásban, a napi gyakorlatban meg semmi sem működik elvágólag. A fejlődés már korábban megkezdődött, és ez haladni fog tovább. Inkább úgy látom, hogy az egyetemi cím megszerzése egyfajta szintjelzője, elismerése annak, ami eddig itt zajlott, és azt szeretnénk, hogy ez folytatódjon tovább, és ténylegesen megfeleljünk az alkalmazott tudományok egyeteme elvárásainak. Ezek a tervek benne vannak az Intézményfejlesztési Tervben is, és az is, hogy egyszer szeretnénk valódi egyetemmé válni, a szó klasszikus értelmében. Aki egy kicsit is járatos a felső- oktatásban, az tudja, hogy mennyire fontos a doktori iskola az egyetemeken, így mi is szeretnénk létrehozni majd egy doktori iskolát, az egy nagy mérföldkő lesz ismét. Amikor ez majd megtörténik, az ennek az új fejlődési szakasznak egy következő jelzésértékű pontja lesz. Az, ami itt történt az elmúlt években, és amit szeretnénk a következő években elérni, annak a folyamatnak egy szimbolikus megjelenése az, hogy most egyetemmé alakulunk. Ez a szimbolikus megjelenés nagyon fontos, mert a sikereinket, az eredményeinket sokféleképpen lehet mérni, vannak különböző mutatószámok, amivel egy felsőoktatási intézményt értékelni szoktak. De az mindennél nagyobb jelentőségű dolog, hogy méltónak tartanak bennünket arra, hogy egyetemmé válhatunk, és azt gondolom, hogy itt a városban a lakosok, a kollégák, a hallgatók számára is nagy jelentősége van annak, hogy itt egyetem lesz, és egyetemi polgárok leszünk. Ennek nagyon nagy jelentősége van, és ez további lendületet is fog adni az intézménynek. Úgy is mondhatnám, hogy értékeltek minket, és jól mentünk át ezen a „vizsgán", és így egyetem lettünk. A valódi egyetemmé válást is komolyan gondoljuk, érdekes módon ezt most mindennél komolyabban állítjuk, mert „vérszemet kaptunk", és hiszünk abban, hogy létre tudjuk hozni a doktori iskolát is. Szóval vannak gondolatok, elképzelések, tervek és megkezdett cselekedetek is a doktori iskola létrehozására. Az egyetemmé válás nagyon sokat lendít a főiskolán, a felsőoktatási intézmény presztízse egy nagyon lényeges, és eléggé nehezen megfogható dolog, megváltoztatni évek kitartó munkájába telik.- A felsőoktatásban az egyik legfontosabb mutatószám a hallgatói létszám alakulása, a diákok azzal szavaznak, hogy idejönnek, vagy nem jönnek ide. A napokban ismertük meg a jelentkezési adatokat. Hogy alakultak az elsőhelyes jelentkezések ebben az évben? Tehát röviden, a leendő hallgatók mennyire értékelték ezt a munkát?- Ez mindig egy nagyon izgalmas időszak, mert a jelentkezések száma tükröz egyfajta társadalmi véleményt arról, hogy hogyan értékelnek minket. És ez szépen nőtt az idén. Az elsőhelyes jelentkezők száma főiskolai szinten 9,8%-kal nőtt az elmúlt évhez képest, az összes jelentkezőé 8,6%-kal. Ezzel nagyon elégedett 113