Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Lipa Tímea: Az Ady-szeminárium

Babits, mintegy kiemelve a Nem és jellem című írásból az erkölcsi emlékezet fogalmát, önállóan használja, Weininger további filozófiai elveitől függetlenül. Babits számára az erkölcsi emlékezet a múlt tiszteletét jelenti, és annak a jelenben való megélését. A múlthoz való viszonyulás határozza meg a költői alkotás jellegét, így különül el egymástól Arany és Petőfi. Babits Weininger zseni fogalmával foglalkozik már 1910-ben is a Petőfi és Arany című tanulmányában: „Aranynál másképp van. Akinek egész lelke seb, annak az őszinteség keserves lelkiismeretesség. Az csak azért őszinte, hogy ne legyen egy újabb, még keservesebb sebe, a lelkifurdalásé; mert minden legkisebb lelkifurdalást ismét mély és halhatatlan sebnek érez. Aki múltját mindig magában hordja, annál a lelkiismeretesség lényege a múlthoz való ragaszkodás és erkölcsi következetesség, mert minden legkisebb ellentét múlt és jelen közt új seb és örök lelkifurdalás. Ez az, amit Weininger, a híres osztrák filozófus Gedächtnisnek, erkölcsi emlékezetnek nevez és a zseni legmélyebb sajátságának mond. Ilyen Weininger értelmében vett zseni Arany. Ez annak a rendellenes erkölcsi érzékenységnek alapja, mely Arany egész életét egy Hamlet életévé teszi; ha Petőfié az egészséges erkölcs, Aranyé beteges erkölcsi szenzibilitás, »égető, mint Nessus vére«. Riedl kimutatja, hogy ez van meg Arany hőseiben is, Toldiban (gondoljunk a György vitézének vagy Tar Lőrincnek megölése utáni hangulatokra); Piroskában, Etelében, a ballada-hősökben.''29 Minderről Rába György így ír Babitsról szóló könyvében: „Az induló Babits, aki az érzelmi életből a tár- gyiasítható személyiségrajz, az önkifejezésből a megismerés törvényeinek megragadására törekszik, tudatlírájának poétikai talpkövét az »erkölcsi emlékezet« (Gedächtnis) elvében találja meg, amelyre Aranyról szólva (Petőfi és Arany) és egyetemi előadásaiban hivatkozik. Ez valamely hívásra várva lappangó, tanú emlék, rendszerint a gyermekkorból és a szülővidékről. Az »erkölcsi emlékezetnek ez a leggyakoribb változata Urai tárggyá, majd tematikává bővülve végigvonul Babits költői fejlődésén. "30 Tehát Babits nemcsak elméleti szinten foglalkozik az erkölcsi emlékezetnek a költészetben való megjelenésével, hanem a gyakorlatban is alkalmazza, mégpedig egyes verseinek megírásakor.

Babits továbbhaladva gondolatmenetében elmondja, hogy úgy látja, Ady minden mozzanatát ez a mélységből való táplálkozás határozta meg, így személyiségének domináns vonása, a dac is innen eredeztethető.31

büszkén és bátran odakiáltsam. Ez az, ami összefügg a szemérmetlenségével az írói zsenik némelyikének. Amihez hozzátartozik valami szellemi mazochizmus, a szenvedésnek igénylése, mert hiszen minden egyéniség szenvedő lény is, és az kell, hogy én magamat akarjam és igeneljem, és hű vagyok magamhoz, hogy a szenvedéseimtől sem féljek, azokat is kivájjam, azokat is meg akarjam mutatni fel. Mondom tehát, valami szellemi mazochizmus is kell hozzá, valami, amit így szeretnek nevezni: elődei emlékezete, az önmagunk régmúltjához való ragaszkodás, a múlt megőrzése, s így emlékezés, de nem lélektani értelemben vett emlékezet, hanem morális emlékezet. Ezt a tulajdonságát a zseninek Weininger Gedachtnissnek nevezi, én elődei emlékezetének szeretném nevezni. Ő ebben látja a zseni lényeget. Ő elsősorban az irodalmi zsenire gondol." Babits Mihály, Egyetemi előadások 1919, Szabó Lőrinc gyorsírásos lejegyzését megfejtette, a korábbi megfejtéseket átdolgozta és sajtó alá rendezte Lipa Tímea, Ráció kiadó, Budapest, 2014,174.

29 Babits Mihály, Petőfi és Arany, Nyugat, 1910, 22. szám, 4.

30 Rába György, Babits Mihály, Gondolat, Budapest, 1983, 18. - Rába Babits május 19-i, 20-i és 21-i irodalomelméleti előadásaira hivatkozik. Ezeknek az előadásoknak első megjelenési helye: Gál István, Babits egyetemi irodalomtudományi előadásai Szabó Lőrinc lejegyzésében, Tiszatáj 1975/3., 52-67.

31 „Olyan mélységekből ásott, [...] amelynek semmi közük azokhoz az áramlatokhoz, amelyek a külső világból vannak. (...) Valami sokkal mélyebb mélységekből merített. Mindent, amit merített, még a dacot is, amellyel önmaga ellen támadott."

65