Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Fried István: A „rejtélyes költő” – ahogy Németh László látta

mivel a metaforával, a metaforisztikus fogalmazással nemigen lehet (a megértést megcélozva) vitatkozni. Amikor Németh László elhatárolja magát és írását a korábbi kutatóktól és kutatásoktól (miközben adataikat felhasználja), olyan feltételeket támaszt a megértéssel szemben, amelyek teljesítése mérhetetlen: „Pedig talán csak egy kissé kell hívebben és őszintébben, nem eszményeink előítéletével, hanem szívünk visszhangjával olvasni a Bánk-ot, hogy műben és költőben egyszerre otthonosak legyünk."11 Ebben a keretben az esszé írója felmentve érzi magát a pontos és megbízható hivatkozások kötelezettsége alól, és azzal az ürüggyel vagy szándékkal, hogy egyfelől egy esettanulmány fölvázolása a célja, másfelől egy életműhöz hangsúlyozottan rokonuló személyiség hitelesíti az előadást, egy szükségszerűen enigma- tikus(?) nyelv tartalmazza a közlés részleteit, s ezáltal a többfelől megközelíthetőség akarása kivonja a dolgozatot a kritika logikus tárgyalási menetet igénylő követelményei köréből. Hiszen ebben az esszében, mint megannyi más Németh-esszében, nem a tárgyi részletek minősülnek lényegi tényezőnek12, hanem az esszé egésze hordozza még a részmegállapítások „súlyát" is; valójában a címben megadott tézis körülírása történik meg. Ennek fényében az előadás szemléletessége, a képekbe öltöztetett kijelentések majdnem- költőisége az ok-okozati kapcsolatok fölé nő; és még ott is, ahol kapcsolódni látszik Németh a kutatásokhoz, sőt, ahol megerősíti a kutatók egyik-másik megállapítását (vagy éppen vitatja), következtetés, „antitézis" helyett újabb metaforát, újabb képet kapunk. Ilyen az a néhány sor, inkább odavetett megjegyzés, amely Bánk „tragédiájáét, a színműre rálátott, onnan kiolvasott tragédiafelfogását illeti. Bánk „önbíráskodásá"-ból vezette le némely kutató, hogy Bánk „jogtalan" ítéletvégrehajtását nevezze meg végső felvonásbeli összeomlása okául, hiszen az ítéletvégrehajtás (eszerint) „ártatlan"-ra sújtott. Emellett (tegyük hozzá) Magyarország nádora, a király helyettese pontosan azt a tettet követi el, amelyet meg akart akadályozni, mikor Petur bánt leszerelte. A királyné ártatlanságának kérdése Arany János óta merül föl; Németh László találó megjegyzésével maradéktalanul egyet lehet érteni: „a királynét Biberach végszava aligha mossa annyira tisztára, hogy Bánknak attól össze kellene omlania". Az ötödik felvonás kissé szorosabb olvasása visszaigazolja ezt. Azt azonban nem, hogy a Németh László által általánosságban tartott, és némileg megrovólag emlegetett „tragikum bűnbeesés-elméleté"-t valamennyire is elfogadtassuk Katonával. A XIX. század végi tragikumvita13 ennél jóval szélesebb körben mozgott, ugyanakkor Bánkot valóban nem lehet besorolni egy „iskolás tragikum" szerint működő drámai cselekménybe. Bánk tragikumát Németh László így jelöli meg: „maga a martalékot kereső szenvedély, mely ha meglódították, beletipor a végzet tilos köreibe, a világát elpusztítva önmagába rogy". Ami érdekesnek tűnhet, hogy a metaforikus fogalmazás a cselekmény ismeretében fölfejthető. A Sőtér István által diagnosztizált „trance-állapot"14, melyben Bánk bán olykor lelhető, távolabbról talán idevonatkoztatható lenne, továbbá az a többiektől szemrevételeződött folyamat is, amely szerint Bánk fokozatosan, újra meg újra kerül

11 Jóindulattal a „beleélés", „azonosulás" kritikusi magatartásával nevezhető meg a Németh László igényelte értelmezői attitűd, akár a diltheyi „Nachfühlen fremder Zustände" is idegondolható volna.

12 Németh szerint Katona huszonkét évesen írta a Bánk bán első változatát, „huszonhétben a véglegest". Valójában 1815-ben, illetőleg 1819-ben, 24-29 évesen. Gertrudis nem ejt ki száján „csábítást követelő szavakat", hanem kedves öccsének, Ottónak, akit „esztelenkedéseiért"megró, biztatásként felfogható intelmet mond.

13 Németh G. Béla: Tragikum és történetfelfogás (A századvégi tragikum-vita). Bp., 1971.

14 „Trance-szerű állapot", „félönkívületi állapot", „döbbenet okozta zavar" stb. Sőtér István: A teremtés vesztese, in: Uő: Werthertől Szilveszterig. Bp., 1976, 214-247.

52