Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Kabdebó Lóránt: A városi társaság
mert egy várost nem lehet áthelyezni (a kommunizmus ezt a „csodát" is kitalálta, így költöztünk majd tovább, Egerbe, Miskolcra, de ez egy másik történet lehet), így került Gyöngyösre, itt nősült, ide születtem én is. Jó volt itt élni. Ha író lennék, ezt a várost írnám meg. Ki tudja, ha marad időm, egyszer talán még ebből is lehet valami. Gyöngyös és Szamosújvár? Egy ideig a gyöngyösi római katolikus temetőben nyugodott Szamosújvár utolsó és első magyar főszolgabírája. A történelem ilyen paradoxonokban mutatkozik meg. Gyöngyösön, mivel halott rokonunk nem nyugodott, az egyetlen sír, amelyet halottak napján felkerestünk: Minorich Albertnek - ha jól emlékszem - márvány síremléke volt. Trianon után elhagyta Erdélyt, és tüdőbaját a mátraházi szanatóriumban gyógyíttatta. Itt is halt meg. Lányai évente meglátogatták a sírját. Én egyikükre pontosan emlékszem, nagy, magas termetű hölgy volt. Apám ilyenkor zsebóráját minden évben elővette, és a lánccal mérte, mennyit dőlt a síremlék az elmúlt év során. Egy közeli fa vagy bokor fenyegette. Végül is minden évben megnyugtatóan zárult a szemlénk. Jól emlékszem az ismétlődő jelenetekre, mert ebbe a műveletbe én magam is belefolytam, talán első és egyetlen eset, amelyben apa és fia összehangolódtak egy közös „műszaki" jellegű munka során. Apámat mindig tiszteltem, tetteit nagyra tartom ma is, de bölcsész lelkületem másfajta álmodozások felé vonta figyelmemet. Nagybátyám, Kabdebó Gerő lett, több évtizedes megszakítással, a visszatérő magyar világban Minorich Albert utóda. És ezzel magára vette végzetét is. A Cegei-tó partján lakott, birtoka szomszédos volt Wass Albertével és a Blomberg bárókisasszonyokéval. A háború végén, mint magyar tisztségviselőnek, neki is menekülnie kellett, Ausztrián át Ulmig jutott családjával, onnan már betegen érkezett vissza, apám, mint a városi közművek igazgatója, fogadta be, és a vízműnél alkalmazta. Nem sokáig, vesebaja elhatalmasodott, a magas vérnyomástól először egyik szemére megvakult, majd nemsokára a gyöngyösi kórházban halt meg. Itt is temettük el. Beosztott munkásként dolgozhatott csak, de mindenkivel szót tudott érteni, munkástársai nagy becsüléssel fogadták maguk közé, szerették Csaba nevű unokáját is. Tiszta szívvel meggyászolták. De halála után felesége és leánya nem maradhatott tovább a vízműveknél („főszolgabíró", „erdélyi menekült" - akkor nem engedték ezt tovább!), ezért továbbköltöztek másik lányukhoz, Székesfehérvárra. Leszármazottjai ma is ott élnek, interneten napi kapcsolatot tartunk. Miután Gerő bácsi felesége, Berta néni (Sófalvi Berta, maga is politikai szereplő a vissszatérő Erdélyben, tőlük hallottam még gyermekkoromban az azóta általam is nagy becsben tartott, utóbb a bevonuló németek által elsők között elhurcolt Keresztes-Fischer belügyminiszter nevét, és utóbb, amint a budapesti magyar-örmények összejövetelén erről beszélek, kiderül, hogy a nemzetközi hírű jogászprofesszor, Herczegh Géza Gábor - akivel a hollandiai Mikes Kelemen Kör előadásán együtt szerepeltünk - feleségének unokatestvére, ezáltal mai köztársasági elnökünk feleségének is közeli rokona) hosszú életkort megérve elhalálozott, Gerő bácsi földi maradványait a család Székesfehérvárra temette át. Családegyesítés a temetőben - gyakori huszadik századi sors. Gyöngyöst és a magyar-örmény Szamosújvárt tulajdonképpen Trianon árnyéka kötötte össze. Dr. Papp István fiatalabb éveiben a szamosújvári gimnázium 33
