Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Aczél Géza: (szino)líra (torzószótár – versek)

csekélyke nyugdíjába hol minél inkább mozgalmi volt társas légszomját húzós szesszel siettette halálba sírjához pedig jó esetben kimasírozott a honvédség a párt a népfrontos érzékenység meg a tanács nehezen összekaparva búcsúzáskor sűrű érdemeit amelyben mindig a hűség dominált aztán az ezt is megoldottuk élményével a tömeg hazaballagott majd korszerű kihívás érkezett a nyáj felé melyben az álláshely bizonyossága már nincsen ott elvekben tiszta érvek szerint a tehetség töri a karrier útját csak mikor meglátod az új világban is a töméntelen bambát és már a modern ideológia mentén zabráló tolvajokat kétségeid támadnak a létezésünk merre halad és tudatunknak marad-e eleganciája ha emelt szinten az önkény végleg megalázza

állásközvetítő

a nagy világérzés már csak azért is bonyolult mert miközben ebben a romboló demokráciában a munkanélküliség egyre nő és sokasodik a hajléktalan szegény akiben motiválatlanul fogy el a remény és persze lazul ki az utolsó erény mivel a morálnak nincsen bizton befutható terepe egyszóval érzékeny emberünkben a részvét hiába tetten érhető biológiai játékterében halvány fogalommá fakul az állásközvetítő miként a bölcsődei helyek vagy a potencianövelések valós problematikája és lelkében gátlástalanul törekszik előbbre a mindennapi lőre áremelkedésének netán a nyugdíjazások vásárló erejének süllyedő aránya és amikor ezt zaklatottabb jószolgálati pillanataiban számon kéri riadtan döbben rá saját őszinte humánumában is egyre több a prézli a szánalmas önzés a gyatra politikusok csőlátása s mielőtt értékesnek vélt álmai kibomlanának az önvádtól és a csalódástól megágyaz lelkében a múlással boltozott magánynak ahol végtelen orvosi stresszek a személyre szabott félelem mániái s a halál közelségének spirituszba mártott tüzei lebegnek takarva örök Indiákat amelyekért egykor lelkünk fáradt hogy legyen világosság

25