Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Kötter Tamás: Élet az ember után
egyfolytában a tömeget hergelő dj. Cold ... time, ezt a két szót tudtam kivenni a szövegből. Noha a tekintetem folyamatosan Antónián pihent, nagyon is jól láttam magam körül mindent: az egybefüggő masszaként táncoló tömeget, amelyen időről időre, mint egy világítótorony reflektorai, sejtelmes fények pásztáztak végig; a bárpult körül álló bamba arcokat; egy miniszoknyás lányt, aki mellettünk tört utat a kijárat felé. Nagyon sokáig állhattunk így szótlanul - nekem legalábbis óráknak tűnt -, mialatt folyamatosan ugyanaz a két szó lüktetett az agyamban: cold... time. Végül Antónia törte meg a csendet.- Te nem iszol? - kérdezte, miközben szemmagasságig emelte a poharát. Éles lézerfény színezte kékre a jeget a pohár alján.- Nem - feleltem bénán és hidegen, miközben önkéntelenül is az üres kezemre pillantottam. - Nem - ismételtem meg most már szomorúan. Újabb csönd. Ezúttal rövidebb és metszőbb, mint az előbb.- Most már elmehetsz - sajnált meg végül Antónia. Kiszabadított a helyzet fogságából. Sem gonoszságot, sem rosszindulatot nem fedeztem fel a szemében, képtelen voltam haragudni rá. Megértettem, hogy az ő életében, ahogy általában a szépségük miatt kivételezett helyzetben lévő lányok életében, egyszerűen így mennek a dolgok. Valahogy sikerült elvánszorognom a mosdó előterébe. Az olyan helyeken, mint a Bad Girls, gyakran itt várják meg egymást a nők és a férfiak, miután rövid, villanásszerű szemkontaktusok és apró, alig észrevehető mozdulatok után megtörténik a kiválasztás. Az előterekben valahogy mindig könnyebb. Sem a többi vendég, sem a társaságukban lévő emberek, sem a féltékeny barátnők jelenléte nem zavarja meg az ismerkedés kezdeti, érzékeny folyamatát. A nők és férfiak gond nélkül kezdeményezhetnek egymással beszélgetést, mutatkozhatnak be a másiknak, cserélhetnek telefonszámot, és ami a leggyakoribb, gyors és heves csókolózással pecsételhetik meg a találkozást. A mosdókagylókkal és hatalmas falitükrökkel berendezett, csempézett falú helyiség üres volt. Senki nem várt senkire, ahogy én is hiába vártam volna Antóniára. Ez a tudat még egyszer elemi erővel söpört végig rajtam. Belepillantottam a tükörbe, de nem láttam mást, mint ami valójában voltam: egy középkorú férfi, a fáradtságtól karikás szemmel, megroggyant vállal, a fájdalomtól furcsa grimaszba rándult arccal. Fuldokoltam, mintha egy hatalmas hullám terített volna be. Becsuktam a szemem, mert nem bírtam elviselni a saját látványomat, aztán teljes erőmből felüvöltöttem. Képtelen voltam visszatartani a könnyeimet. Annyi erőm még maradt, hogy hívjak egy taxit. Az utolsó hang, amelyre emlékszem, a kocsi ajtajának a csapódása volt. Néha minden átmenet nélkül és nagyon egyszerűen érnek véget a dolgok. Persze sejthettem volna, hogy az olyan lányoknak, mint Antónia, egyáltalán nem jövök be. De csak akkor este jöttem rá a teljes és az én ügyemben megfellebbezhetetlen igazságra: nem csak az olyan kivételesen szép lányok, mint amilyen ő volt, de minden fiatal lány sztárokról, sportolókról, befolyásos emberekről, gazdag pasikról álmodozik. Fel nem foghattam, hogy ez a végtelenül triviális, az 29
