Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Sándor Iván: (Meg)érintések – melyik században élünk? –

és az erkölcsi rend között, s ez az ellentmondás az ember végzetszerű osztályrésze. Nem lehet kibújni alóla."

De mi a küzdelem vége? A III. Richárd végén a Király ugyanolyan üldözött, mint akiket ő üldözött. Menekül. Lóért esedezik. Egy jó ló már többet ér a hatalomnál.

Melyik századról töprengünk? (2.)

„A történelem - csak ne kellene mindig az ablakkal szemben ülni." (Mészöly Miklós: Érintések)

Mindkét munkaasztalom, a Mexikói úti is, a gulácsi is, az ablakkal szemben van. Gulácson a hegy kúpjára meg a Tapolcai-medence állóképére látok, ismerve az ott élő emberek küzdelmeit. A Mexikói úton a szomszéd ház lakássorának azt az ablakát is ismerem, ahová 1924 decemberében József Attila becsöngetett, ahol megismerte első szerelmét, Lucát (írt is hozzá tizenkét verset).

A Gulács-hegy kúpja archaikus idők változatlanságát idézi... József Attila Dunája meg „csak folyt".

Olvassuk figyelmesen Mészöly fragmentumait. Amiként A per kilencedik fejezetében Josef K. azért nem juthat át ama kapun, mert hiába keresi az igazságát, az nem található, Mészölyt tanulmányozva felfedezhetjük, hogy ő átjutott a maga „kapuján", mert talált olyan nyelvet, amellyel a hatalom présében is kifejezhette, amit igazságnak gondolt. (Példa lehet választott mottónk is.)

A művészet megérezve előlegezi, láthatóvá lobbantja a változások emberi helyzeteit. Örökül hagyja az utókornak. Dürer képei megelőlegezték, Bosch képei később rögzítették. A regénymunka közepe táján elkerülhetetlennek éreztem, hogy Leiden művészetet kedvelő spanyol helytartója palotájának egyik falára ne függesszem fel Dürer nyolcvan évvel előbb festett A négy lovas című metszetét: rozzant gebéjén a halál fogja vasvilláját, a mögötte vágtató lovas az ítélkezés jelképét, a mérleget lóbálja, a harmadik kardját emeli, a negyedik nyilát feszíti, a lovak lába alatt haldoklók vergődnek.

II. Fülöp Madridjában születésük óta szembenézhet minden kor embere Bosch apokalipszis-festményeivel.

1943: hasonlóképpen apokaliptikus korszakváltás. Végére érve ötvenmillió áldozat. Halász Gábor ebben az évben recenzálja Huizinga A középkor alkonya című könyvét. A Huizinga-kötet, a Halász Gábor-kötet is munkaasztalom szélén. Az egyik korszakváltás szakadékából, amely rövidesen őt is elnyeli, szemléli a recenzens a másik korszakváltásról szóló munkát.

Számomra legmaradandóbban Halász mondatai fejezik ki azt, ami „az ablakkal szemben ülve" a látható mögötti láthatatlanban megpillantható: „Keményen és rendíthetetlenül néztek farkasszemet világnézetek és felekezetek, többé nem játékra, hanem ölésre készen ... vasba öltözött a világ, létalapja lett a harc."

5