Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Szepesi Attila: Vizek árnyéka (Barbár szonettek – versciklus)

Kálijuga

Fekete a hajnal, a dél meg az éjfél. Cserefa agáit fekete a rigófütty, az éhenkórász kutyák vonítása, lombokon át a harangszó. A labirintus-álom, a szélbe-font sejtelem is fekete. Vizek mélyén sodródó aranypénzen a római császár arcmása, a rögből előgördülő vigyori koponya, az ágyúgolyó meg a veretes kardmarkolat. Fekete a táncszó, a gitár-pengés, a dob- dübögés. Fekete a lamentálás, a remény, a füstbe-pusmogott jósige. Bodzalevélen a pöttyös bogarak násza. Fekete a vének panasza, a kamaszviháncolás, a fogatlan csecsemők sírása. Nem tudható, angyal vagy ördög súg-e. Ábránd, fohász, furfangos varázsige hiába. Fekete a váteszi szó meg a szívverés.

Medveálom

Patak-parti házunkban aludtam a Mátrában, amikor valami tétova kapirgálást hallottam a kilincsen. Ahogy kilestem a teraszra, ott állt egy roskatag medve. Meghökkentem, ő meg észrevehette, hogy

kisandítok, mert rekedt hangon szólongatni kezdett: engedjem be, ő nem is medve, valójában anyai nagyapám, aki medvének álcázta magát. A géppuskás orosz martalócok üldözik és már csupa vér a talpa meg az oldala.

Ajtót nyitottam, és ahogy becsörtetett a házba, megcsapott a mackó-bunda bűze. Csodálkozva láttam: váratlan vendégem nagyon is medve-forma, bár néha egészen emberi a pillantása meg a mosolya, aztán újra egy esett vadé. Képtelen voltam eldönteni, kiféle- miféle, ő meg kettős szerepében járatta velem a bolondját.

Költők az interneten

Keringő légi szellemek,

céhbeliek vagy kontár kópék,

bősz balekok, pipiskedők meg orra bukók.

5