Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 5. szám - Zelei Miklós: Vendégség (Kamarafulladás egy nyílásban)
Machináss a nagydarab fickóhoz: — Mi van, mélák? Tán csak nem homofób? He? Sacika: - Jegyük sincs! Srác: — Dehogy nincs! (Előkapja a két jegyet.) Sacika megnézi, összetépi őket: - Most már nincs. Machináss: - De ez ne okozzon gondot. Tiszteljenek meg. Maradjanak itt vendégségben! Mi oly toleránsak vagyunk, hogy a fal adja a másikat. Sacika az egyik nőtől kérdezi: — Tud énekelni? Nem? Akkor énekeljen nekünk valamit. Machináss: - És mingyá kiderül, hogy milyen tehetségtelen. Kövér, középkorú férfi: - Én tudok! Én tudok énekelni. Sacika: — Igeeen? Kövér, középkorú férfi: - Igen. Sacika: — Akkor álljon kézen. Az a garancia, hogy ne értsen hozzá. Machináss: - Bukfenc! Naná, bukfencezzen. Gyerünk! Elismerést kapjon züllésre hajló országunk nézőtere? Miért jött ide? Az előadásért ül itt? Vagy azért, hogy valaki más ne férjen be. Sacika: — Foglaltatják velük a helyeket. Tudom, hogy mit gondolnak! Machináss: - Hátsó szándékok? Szóóórakozás? Kinyomozzuk, hogy ki, mit, miért. Letépjük az álarcát! És az igazit is. Naná! Aki a mi világunkba lép be, célpont lesz. Vadászat. Éjjellátás nappal. Kövér, középkorú férfi: - Sötétség délben. Sacika: — Megy az a bukfenc? Megy már? Machináss: - Mi lesz? Há? Ötszáz éve dugdossuk a dollárt? A gondolatokat? Mik vagytok? Mik nem? És azok miért nem?! Mivé váltok, amikor rátok mutatnak? Ötszáz éve? A papírokat? A könyveket? Sacika: — Itt a dugi! Machináss, tudom. A papírok... Bocsánat, bocsánat. (Fölállítja az egyik nézőt, mellette áfáiból kiemeli az álkonnektort. A mögötte lévő mélyedésből paksamétákat vesz elő.) Machináss: - Mondom, de milyen jók vagyunk. Hogy derítetted fel? Sacika: — Júniusban, a Nagy Imréék újratemetése idején beköltöztettünk pár napra egy vidéki kezdeményezőt. Machináss: - Mindenki számít, akit zsarolni lehet. Sacika: - Ő sok mindent... Machináss: - ...ez az! A dokumentációk jeltelen sírja... Döme, a mi kis deherónk. Sacika: — Dédé. Machináss: - Leválasztani önmagáról. O maga se értse, mi történik vele. Ezeket lefotózzuk, visszatesszük. Ezt meg visszük. Meg fog hülyülni. Hova tettem? Hova tettem? Emlékszem, hogy ide. Zsófi, te se tudod? (Megtölti a poharakat.) Egészségedre! Sacika: — Dédé ez is. Do dna! Fönt a tolmácscsíkban: Fenékig! Sacika: — Hát odatetted, édesem. Nincs ott? Machináss: - Lehet, hogy mégse ide? Zsófikám, segíts már... 42
