Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 3. szám - Lengyel András: A modernséget megalapozó közös tudás
kávéház, teljesen általánossá lett. A kávéházak vendégköre nagyon különböző társadalmi rétegekből regrutálódott, s maga a kávéház találkozási, szórakozási és reprezentációs igényeket éppúgy kielégített, mint a társadalmi tapasztalatok cseréjét. A főváros térszerkezetében természetesen „kronológiai" egyenlőtlenségek is mutatkoztak. A nagy építkezések, például a körutak kiépítése csak fokozatosan bontotta meg a „történeti" adottságokat, fokozatosan tüntetve el a „grundokat" (a még beépítetlen tereket), és a sokáig megmaradó „archaikus" zárványokat, az éppen ezért sajátos hangulatú Óbudát, Tabánt stb. A milliós nagyváros természetesen új feltételeket teremtett a városban való közlekedés számára. Gyalog, sétálva immár nem lehetett bejárni, a város egyik helyéről a másikra azonban el kellett jutni - s ez jelentős távolság is lehetett. A rendszeresen bejárandó terület pedig átlagosan is jóval nagyobb lett, mint „hagyományos", kisvárosi körülmények között volt. Az egyes ember számára megnőtt az összefüggő, lakott terület kiterjedése, s ez egyszerre jelentett lehetőséget és feladatot. A megnövekedett tér elemei között azonban átjárhatóság (pl. úthálózat) volt, amely az egyén számára előnyökkel járt, ám ezzel a lehetőséggel élni is tudni kellett. Az átjárhatóság elvi lehetőségét a tömegközlekedés kibontakozása tette valósággá. Mindenekelőtt, s minden más megoldásnál hatékonyabban a „villamos" (amely kezdetben persze még „lóvasút" volt). A tömegközlekedés természetesen nem a reprezentáció vagy az elkülönülés szerepét töltötte be (mint a „hagyományos" úri közlekedés, a hintó), s nem is volt túlzottan kényelmes. Fizetni is kellett érte. De az egyik helyről a másikra viszonylag gyorsan elszállította az utast, aki időt s energiát takarított meg, s a villamosközlekedés viszonylag gyorsan hálózattá állt össze. A hálózat pedig egyre inkább lefedte a várost, amely így - nagy kiterjedése ellenére - átjárhatóvá vált. Az átjárható tér kitágult. A villamoson való közlekedés persze nem volt problémák nélküli. Anomáliái, például periodikusan ismétlődő zsúfoltsága, az utasok egymás iránti tapintatlansága, erőszakossága mind újságcikkek s irodalmi alkotások témái is lettek, sőt idővel a tömegkultúra utalásaiban is szerepet kaptak. (Vö. „hétre ma várom a Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll". E példa egyben már a hétköznapi életben kialakult irány- és hely megjelölési gyakorlat átalakulására is némi fényt vet.) A tehetősek elegánsabb és kényelmesebb, a reprezentálást is szolgáló lehetőségei persze továbbra is megmaradtak, vagy éppen újabbakkal gyarapodtak. A konflis mellett föltűnt a sokáig még szenzációszámba menő automobil. (Utóbbi például nemcsak a milliomos báró, Hatvány Lajos kényelmét szolgálta, aki már íróbarátaival nagyobb körutakra is vállalkozott, de a jól kereső drámaíró, Molnár Ferenc is saját autóval karambolozott.) Az „úrvezető" fogalmában irigység és elismerés, az „előkelőség" méltánylása sűrűsödött össze. A terek átjárhatóságának kitágulása más vonatkozásban is tetten érhető. A vasúthálózat kiépítése és folyamatos fejlesztése (például új vonalak kialakítása) az ország településhálózatát is elég nagy mértékben összekapcsolta. A fejlesztés elsődleges célja természetesen az áruforgalom elősegítése, gyorsabbá, hatékonyabbá tétele volt, de a központi - állami - erőforrások ilyetén való fölhasználása a személyközlekedés terén is ugrásszerű javulást produkált. A magántőke nem tudta volna kiépíteni és fenntartani, a MÁV, a Magyar Államvasutak azonban a legnagyobb és leghatékonyabb állami cégként igazi közérdeket szolgált. A személyközlekedés három, különböző kényelmi színvonalon mozgó szolgáltatásként szerveződött meg. Az I. osztály adta meg az igazi kényelmet az azt megfizetni tudó utasnak, a III. pedig voltaképpen csak a fizikai helyváltoztatást garantálta. De e tagolt megoldás éppen megfelelt a vasút széles körű fölhasználásának. A vonat a Budapesten tanuló „vidéki" fiú hazautazásának éppúgy gyors és kényelmes formája volt, mint az ügyei után járó ügynök üzleti utazásának vagy a hírlapíró riportútjának. A vasút felértékelődésének beszédes jele, hogy egyes politikusok hivatali idejük során saját birtokuk „elérhetőségét" is keresztülvitték. Miként az is, hogy a fővonalhoz idejében hozzákapcsolódó 87
