Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 3. szám - Ittzés Mihály: Móser Zoltán kalandozásai Kodály Zoltán országában

keleten, egészen a Volga-Káma régióig, északon a Kalevala földjéig, s a földrajzi távolságok összekapcsolódnak az időbeli távolsággal, amennyiben évszázadokat, évezredeket fog át az a hagyomány, melynek nyomába ered a kutató; és szellemi is ez az ország, ahol mindennek megvan az értelme, költői-érzelmi mondanivalója. A feledett és rejtett összefüggéseket keresi, tárja fel, legyen akár csak egy népszokásról vagy gyermekdalról szó.

A 2011-ben megjelent, „Erre leltem földnek nyomát..." című kötetében legfontosabb Kodály-témáit gyűjtötte egybe Móser Zoltán. Ebből szemelgetünk. A könyv 29. oldalán, a Bartók és Kodály barátságát, együttműködését bemutató, Ok ketten című fejezetben van egy sokatmondó zárójeles mondat, mely igazolja fenti észrevételünket a körüljárás szándékáról: „(Mindkettőnek az életútját végigjártam fényképezőgépemmel.)” Tehát látni indult, és művével látni és - zenéről lévén szó - hallani - tanít a szerző. A Befejezés helyett megfogalmazott mondatok között olvashatjuk személyes vallomását. „A múltba kalandozva, a népdalok és kották, kottafejek között lépdelve, Kodály Zoltán életét követve sok mindenről szóltunk. [...] egy-egy mű alapját szolgáló népdalban vagy szokásban és szokásdalban azt kerestük, hova vezet, meddig vezet, milyen utakra indít bennünket? Hogy mindig megtaláltuk-e, amit kerestünk (ahogy a könyv címe is mondja), nem állíthatom, de talán nem is ez a lényeg. Ennél fontosabb az út, vagyis a keresés vágya és öröme, a kalandozás élménye."

Ez tehát a lényeg: a keresés, a megismerés s a megszerzett tudás továbbadásának szándéka.

Ízelítőül, s a munkamódszer megvilágítására emeljünk ki két példát. Szent és pogány címmel a Fölszállott a páva népdalról és Kodály egyik zenekari fő művéről, a Páva-variációkról elmélkedik. Amellett, hogy ismerteti a népdal gyűjtésének, Kodály művének keletkezési és bemutatási körülményeit, a Kodály és Bartók elleni méltatlan támadásokat az 1930-as évek végén, továbbá a mű bizonyos zenei sajátságait, dramaturgiáját. Ez utóbbit így summázza: Kodály zenekari művét „a Törvény, a Szellem és az Elet együttes alkotásának mondhatjuk”. Aztán a pávaszimbólum nyomába ered, s nemcsak rabéneket idéz, hanem olyan festményekre is hivatkozik, amelyeken a betlehemi istálló tetején látható e csodamadár. A szakirodalmat és az albumokat tanulmányozva kristályosodott ki a tanulság: a páva a középkortól vált „az örök élet, az örök tavasz, a Halhatatlanság és Megváltás jelképévé". Nem csoda hát, ha helyet kapott a rabénekekben mint a szabadulás jelképe. A Kodály-mű pedig és a népdal „égi fényt áraszt! Ugyanakkor a földi fényből, a múlt fényéből is megmutat valamit."

Éppen a múlthoz való viszony nagyon fontos eleme Móser Zoltán munkásságának. A múlthoz, mely a gyökerek lelőhelye, erőforrás, példa, önbecsülésünk kiindulópontja. Nemcsak a művelődéstörténész, hanem a fotográfus is szívesen kalandozik erre a tájra, még akkor is, ha ma készülnek, vagy a közelmúltban készültek a képek. A 2007-ben megjelent Cantus Hungaricus című fotóalbum alcíme szerint Kodály Zoltánhoz vezető képek sorozata. Mindegyik fénykép valamilyen Kodály műhöz kapcsolódik: természeti képek, szebbnél szebb fafaragások, szobrok, tárgyak, emberek, régi képek reprodukciói sorjáznak, teljes képek, részletek, olykor egy-egy átszerkesztett kép tűnik szemünkbe. Mindegyik egy Kodály-kompozíció címét viseli. Milyen kifejező például az öreg és a kisgyermeki

59