Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 3. szám - Móser Zoltán: Morzsák aranyból, ezüstből
című, különleges élményt sejtető kiállítás, ahonnan úgy jöttem ki, hogy ez volt számomra az elmúlt évtized egyik legmaradandóbb élményt nyújtó tárlata. A modern képek mellett az orosz népéletről szóló képek, viseletek, pravoszláv ikonok voltak kiállítva, igen ízlésesen. Itt két olyan meglepetés is várt, amelyeket az összes látogató közül talán egyedül én bámultam sokáig. Az egyik nagy terem közepén - tévedésből - egy teljes díszbe felöltözött burját sámán is látható volt. Hogy milyen gazdag volt a viselet, és mennyi sámánkellék volt rajta, az ott feltér- képezhetetlennek bizonyult. Később ebben segített a burját sámán Kézikönyvében olvasható leírás, amelyet Partanen16 17 fordított mongolból: „Vaskorona, melynek csúcsát több vaskarika alkotja, és két szarvval van ellátva; hátul egy kilenc szemből álló vaslánc, felső részén pedig egy lándzsaforma vasdarab, amelyet hátgerincnek neveznek. A korona mindkét oldalán, a halántéknál egy-egy gyűrű és három, egy-egy versok (4,445 cm) hosszúságúra kalapált vasszáracska. A korona mindkét oldalán és hátul selyemből, pamutból, finom posztóból, valamint különféle vad- és háziállatok prémjéből készült szalagok csüngenek, kígyóformán megtekerve; ezekre olyan színű pamutbojtokat kötnek, mint a körüne, a mókus és a menyét bundája. E korona neve maiqabcsi (,fejfedő'). Egy körülbelül harminc centiméter széles, a köpeny gallérjához erősített pamutszalag, amelyre különféle kígyók és vadállatok képei vannak fólvarrva. Ezt dalabcsnaíc (.szárny’) vagy zibernek (.uszony') hívják. Van még két mankóformájú, körülbelül két rőf hosszúságú, elnagyoltan megmunkált bot, melyek vége lófejet formáz, a nyakukhoz pedig gyűrűt rögzítenek, három qolbugával, melyek neve lósörény; alsó végükhöz ugyanilyen qolbugáfaü rögzítenek, ezek neve lófarok. A botok elejére ugyanilyen módon egy qolbuga gyűrűt és egy-egy (kicsinyített) kengyelt, lándzsát és kardot, fejszét, kalapácsot, hajócskát, evezőt, szigonyhegyet erősítenek, mindezt vasból; alattuk, mint fentebb, három qolbuga van. Ezt a négy qolbugáf lábnak hívják, a botot pedig szerbinak (sorbi) vagy szorbónak. Egy szuqni (suqai) szárából készült, pézsmapocokbőrrel borított, önmaga körül nyolcszor megtekert ostor, vasgyűrűvel és három qolbugáuaZ, egy kalapáccsal, egy karddal, egy lándzsával és egy bunkósbottal (mindez kicsiben); még színes pamut- és selyemszalagokat is ráerősítenek. Az egész együtt az Élő dolgok ostora. Az olkhonszki burját sámánoknak mindezeken felül még egy ládájuk is van, amelyben a varázseszközöket (a dobokat, a lófejű botot, a prémeket, a csengőket) tartják, s amelyet rendszerint a Nap és a Hold képe ékesít. Nil, Jaroszlav püspöke a burját sámánfelszerelés két további tárgyát említi: az abagaldeií, egy bőrből, fából vagy fémből készült, rémisztő maszkot, amelyre óriási szakáll van festve, és a tolif, egy fém tükröt 12 állat képével, amit a mellére vagy a hátára akaszt, de olykor közvetlenül föl is varrják a köpenyre}7 * A kiállításon szereplő két bekeretezett, régi litográfia biztosan egyedül csak engem késztetett megállásra és jegyzetelésre, a képekre nyomtatott versekkel együtt. Az egyik címe Fonóház dal (1892), a másiké A szántóvető dala, 1881-es dátummal. Én ott valósággal megdermedtem, mert mindkettő ismerős volt, hisz 16 Partanen, Jorma: A Description of Buriat Shamanism. Helsinki, 1941—42. 17 Mircea Eliade: A sámánizmus. Bp., 2004. 147-148. 53
